Kovászna, szeretetből (2006.július 29.)

Nyomtatás
Mennyei Atyám!

Olyan jó látni, ahogy épül a Te országod!
A Te kegyelmedből, s az anyaországban élő testvéreink jóvoltából 2005-ben az Alapítványunk egy nagyon komoly pénzösszeget kapott az adok 1%-ból. Ebből a pénzből sikerült megvennünk, a háromszéki gyámhatoság irányításával Kovásznán, a híres fürdő városban, egy közel 500 négyzetméteres ingatlant.



 

Mennyei Atyám!
Olyan jó látni, ahogy épül a Te országod!

 

A Te kegyelmedből, s az anyaországban élő testvéreink jóvoltából 2005-ben az Alapítványunk egy nagyon komoly pénzösszeget kapott az adok 1%-ból. Ebből a pénzből sikerült megvennünk, a háromszéki gyámhatoság irányításával Kovásznán, a híres fürdő városban, egy közel 500 négyzetméteres ingatlant.

Az idei tavasz folyamán Dr. Pápai Lajos Győrí megyéspüspökúr meghívott a városába, Szovátai gyermekeinkel, és újból megszervezte a "Szeretetnapokat". A rendezvényt bevételéből, az elmúlt héten sikerült megvennünk egy szép telket, Kovásznán közvetlenül a megvásárolt ház mellett. Alázattal hálát adok azért is, hogy a vásárlás mellett maradt még annyi pénzalapunk, hogy elkezdhettük a javításokat és így őszire el is tudjuk készíteni az otthont.

Hálatelt szívvel írhatom le, hogy az anyaországi testvéreink támogatásából, erdélyi magyarok iránti szeretetéből, a háromszéki bajba jutott gyerekeknek kitudunk alakítani egy nagyon szép, és hangulatos otthont. Igen, Uram az a csodálatos a te munkádban, hogy olyan nagyszerűen szövődnek egymásba a dolgok. Hisz ez a ház nem csak a bajba jutott szegény gyermekek kényelmét, életterét jelenti, hanem szimbólum is. Puszta léte jelenti azt is, hogy 2004-december 5-e után is él a határokkal szétdarabolt népünkben a szeretet, a szolidaritás. Össze tartozunk, egymásra számíthatunk.

A Háromszéki származású gr. Apor Vilmos, győri vértanú pk. életét adta az asszonyok, gyermekek védelméért, őt szeretnénk felkérni, hogy legyen e szép gyermek védelmi központ mennyei védelmezője. Háromszéki származású vértanú püspökünk Győrbe ment, hogy megvédje a győri asszonyok életét becsületét, és a magyarországi, győri testvéreink segítségükkel Háromszékre jönnek, hogy megvédjék a szegénységtől, nyomortól az itteni gyermekeket. Olyan jó látni, érezni, hogy összetartozunk, számíthatunk egymásra, a Te gyermekeid vagyunk, testvérek, és összefogásunkból élet fakad.

 

Uram nagy hálával köszönöm, hogy meghívtál szolgálatodra, és bepillanthatok, világot formáló, feltartóztathatatlan, de csodálatosan szelíd, játékos, tiszta munkádba, világunk építésébe, melynek kibontakozását a gonosz késleltetheti, de meg nem állíthatja.

 

Gyermeki szeretettel, Csaba t.

Csatolt képek: