A kovásznai Boldog Apor Vilmos ház bemutatása

Nyomtatás

himzésA kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi központ 2006 szeptember 15-én kezdte el működését.

 

 

 

A házat eredetileg a Hollaky grófok nyári rezidenciának használták. Az államosítás  éveiben a családtól elkobozták  az épületet és óvodát alakítottak ki benne. Negyven év alatt az épület lassan - lassan tönkrement. A grófi család leszármazottai visszakövetelték a házat és meg is kapták, de nem volt annyi pénzük, hogy felújítsák, ezért eladták a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

Image 
Az épület gyönyörű helyen fekszik, a városi park kellős közepén. Fák veszik körül, szép, nagy udvara van, ahol a gyerekek hintázhatnak, homokozhatnak. A pincében kápolna van kialakítva, ahová  hetente lemegyünk imaórára. Itt szoktunk imádkozni minden jótevőnkért, családunkért, magunkért, a nevelőkért, a jó papokért és mindenért, amire pont szükségünk van. Volt olyan, hogy élelemért imádkoztunk és másnapra már jött is valaki finomságokkal.

A házban három család és egy napközis csoport működik. A családokban 10 - 10 gyerek, a napköziben pedig 18 gyerek van.

Image 
A gyerekeknek biztosítva van minden körülmény, hogy szépen fejlődjenek úgy testileg, mint lelkileg is.Jó  meleg van, finomak az ételek, van meleg víz, tiszta ruha, de ami a legfontosabb, a nevelők nagyon szeretnek minket és segítenek nekünk mindenben. Jó a hangulat, keveset veszekszünk és igyekszünk ellátni a ránk bízott feladatokat.

Szabad időnkben sok szép dolgot tanulunk meg,végzünk el:virágos kertet ápolunk,veteményezünk.Az udvart rendbe tartjuk,összeszedjük a fákról lehullott száraz ágakat.Szemetet nem kell felszedjünk,mert mindenki tudja,hogy azt nem szabad a földre dobni,erre ott van a kuka.

Image 
A konyhán is szoktunk segíteni,kedvenc időtöltésünk a pityóka hántás, verekedni szoktunk, hogy ki mehessen a konyhára....Szobáinkat, polcainkat rendbe tartjuk.

Házunkban három éve működik a "Patrona Hungarorum"kórus, sokszor szerepeltünk már városi rendezvényeken. Lehetőségünk van hangszeren tanulni, a kántor bácsi, Kolozsi István, gitározni, orgonálni, furulyálni tanít minket. Kézimunkázni is szoktunk, Húsvétra 150 darab varrott üdvözlőlapot készítettünk.

Image 
Részt veszünk a városban megszervezett különbözőkörökön: kézilabda, fafaragás, tánc, carting. A városi és iskolai könyvtárat is látogatjuk. Részt veszünk hittanversenyeken, vetélkedőkön. Sakkozni is szoktunk, az iskolai bajnokságon egyik lány második lett.

A tanulást is mindenki szereti, ki jobb, ki gyengébb eredményeket ér el ezen a téren ( ez függ attól, hogy van-e időjárási front vagy nem). Első félévben többen is lettek első  tanulók, de volt, aki nem volt a helyzet magaslatán, de itt a második félév és mindent helyre lehet hozni!

Image 
Az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, szeretünk itt lenni. Hálásak vagyunk Csaba testvérnek és nevelőinknek, hogy befogadtak minket.

Jonica Xénia ,IX.oszt

Bartos Annamária,IX.oszt.

Bocirnea Edina    VIII.oszt.

Dénes Boglárka,VIII.oszt.