A szeretet megnyilvánulása

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_voros.jpgTöbb órája próbálok összeszedni néhány gondolatot, hogy megköszönjem azt az óriási adományt, mellyel Önök megörvendeztettek bennünket.

 

 

Kedves Adományozó Testvéreink!
Valami nagyot, okosat, szépet szerettem volna mondani, elővettem hát Müller Péter Szeretetkönyvét is, hogy abból inspirálódjak. Talán annyit elloptam tőle, hogy a szeretet megnyilvánulása nem magánembernek fönntartott esemény. A szeretethez két ember kell, vagy két közösség, de a szeretet semmiképp sem lehet magánügy. Igaz.
Szeretetből, a Szentlélek sugallatára megszületett egy gondolat a drága Bianka szívében. Ő nem hallgattatta el ezt a gondolatot, hanem tovább adta: segíteni kellene! Mi Aporosok, rajtuk Aporosokon. Bianka levelet írt és megszólította azokat az embereket, akiknek ő maga is sokat köszönhetett, hisz drága szülei szeretetén kívül a győri Apor Vilmos Iskola szeretetét is hordozza szívében. Ennek az iskolának védő szárnyai alatt cseperedett emberré, nemesedett lelke és itt vívta meg kamaszkora harcait. Boldog az az iskolai közösség, ahol ilyen ember palánták növekednek! Boldogok azok a szülők, kiknek ilyen gyermek adatott!
A levelet fölolvasták, az iskola vezetősége, tanári kara és diákjai szüleikkel együtt összefogtak. Gyűjtöttek. Szervezetten, jó közösséghez illően. Alaposan, megfontolva. Szeretettel. Szeretetből. És lett minden, ami a kovásznai Apor Vilmos Gyermekotthonból hiányzott vagy kevés volt. És túl az anyagon átsugárzott a szeretet. Mert nem számít sem mennyiség, sem minőség, csak az önzetlen szeretet.
Elképzeltem magam előtt, ahogy a kisgyerekek elindultak otthonról és vitték az iskolába a nekünk szánt filc tollakat, füzeteket, a nagyobbak a mosóport, az öblítőket, a felnőttek az élelmet és azt a sok-sok mindent, ami a tegnap eljutott hozzánk. És az egész rakománynak a szeretet kisugárzása volt a legszebb! Minden dobozban az anyag mellett ott volt láthatatlanul az a mérhetetlen szeretet, mely ennek az akciónak a vezér fonala volt! Nem csodálatos, hogy a gyűjtés eredményeképpen összegyűjtött rengeteg holmi ideszállítása is simán megoldódott? Hogy erre is volt megfelelő, Isten által oda irányított ember? A Gondviselés mindig a kellő időben oldja meg az ember nehézségeit, csak hinni kell!
Szent István Király a Szűzanya oltalmába ajánlotta nemzetünket. Az ő palástja védelmében nem veszhet el a magyarság. Nem veszhet el az a tanár, aki igaz értékekre neveli gyerekeit és nem veszhet el az a gyermek, aki meghallgatja és követi a bölcs tanácsokat.
Önök nagy hitről és szeretetről tettek tanubizonyságot, amikor összefogtak, hogy segítsenek minket. Mi nem tudunk szavakkal kellő köszönetet mondani, a szavak elhalványulnak az Önök önzetlensége, áldozat vállalása mellett. Apor Püspök úr mosolyogva szemlélte ezt a szeretet-akciót és áldását adta rá az égből, ebben biztos vagyok! Imáinkban hálát adunk és kérjük Istent, hogy minden drága adományozó testvérünket óvja minden bajtól és veszedelemtől.
Szeretettel,
Kolozsi Noémi,
a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon munkatársa