Beszámoló

Kategória: Nagyszalonta Találatok: 1493

A Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai otthona immár az ötödik tanévet zárja hat szociális családdal és 67 gyermekkel. A gálospetri otthonunkba költözött négy gyermekünk helyébe két szalontai nagycsalád gyermekeinek tudtunk helyet adni.

Kedves Támogatóink, Barátaink!
A Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai otthona immár az ötödik tanévet zárja hat szociális családdal és 67 gyermekkel. A gálospetri otthonunkba költözött négy gyermekünk helyébe két szalontai nagycsalád gyermekeinek tudtunk helyet adni.
Az első három gyermek befogadását, akik Sándor nevelő családjába kerültek,édesanyjuk kérte, aki napszámból él és az apró gyermekek miatt nem tudta megkeresni a mindennapi betevő falatot. A legnagyobb testvér már ősztől nálunk lakik, a három kicsi pedig óvódás korú.
A második nagycsalád: az ötödik gyermekét váró édesanya már többszörösen kért bennünket a helyi szociális munkáson keresztül, hogy fogadjuk be négy gyermekét. Sajnos egyedül nevelte őket, ebben a nagymama segítette, míg le nem betegedett. A nagytata is évek óta ágyhoz kötött.
A nagyváradi gyermekvédelmi igazgatóság által is került hozzánk egy 12 éves kisfiú, aki nálunk lépett először az iskolába és vett ceruzát a kezébe.
Remélem kellőképpen tudunk segíteni rajtuk, hogy becsületes emberré válhassanak egymás örömére és Isten dicsőségére.
Hálát adunk a Gondviselőnek, hogy ép, egészséges minden gyerekünk és munkatársunk, hogy tanulhattunk, dolgozhattunk, szerepelhettünk és játszhattunk. Hálásak vagyunk a mindennapi kenyérért és a kenyér mellé valókért, az értünk mondott imákért, hogy mindig volt elég füzetünk, ceruzánk a leckék elkészítéséhez, hogy jó melegben tanulhattunk, hogy a kötelező számláinkkal nem maradtunk el. Mindezt a Jóistennek és az általa küldött támogatóink, barátaink nagylelkű adományainak köszönhetjük.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni június 13-án, az év végi hálaadásunkon, amelyen köszönetet mondunk e tanévért, Önökért és családjaikért és az Úr áldását kérjük. Tanévzárónkon gyermekeink kedves műsorával, szeretetteljes, őszinte öleléseikkel szeretnénk megajándékozni Önöket.
Szeretettel várjuk!
 Munkatársaink és gyermekeink nevében: Marika és Réka nevelők