Házastársak útja Szovátán

Kategória: Szováta Találatok: 2701

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_hazastarsakutja_keresztelo-1-_b.jpgA múlt hét folyamán állították fel a szovátai Szent József Gyermekotthon udvarán Böjte Csaba ferences szerzetes jelenlétében a Házastársak útját.

Egy lelkigyakorlaton megszületett ötlet öltött testet a 18 darab, kis, kápolna alakzatú tölgyfalapokban az alapítvány udvarán, amelyek mindenike egy-egy gondolatot tartalmaz a családról, az ismerkedéstől a házasságon át egészen a gyereknevelésig és azok elengedéséig, minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy ember életében bekövetkezhet.
Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta, azért választotta Szovátát az állomások felállításának helyszínéül, mert a hely természeti adottságai révén nagyon sokan járnak ide kezelésekre a gyermekáldás reményében. „Szeretnénk, hogyha ezek az állomások, padok között egy meditáló tér alakulna ki. Sokan jönnek Szovátára fürödni, gyógykezelésre, sokan úgy érzik, hogy talán Isten itt könnyebben meghallgatja az imáját, és gyereket szeretne vállalni. Felkínáljuk neki a lehetőséget, akár itt ezen az udvaron is, hogy eljöjjön, és a mi gyerekeink kezét megfogva egy kicsit imádkozzon azért, hogy szép családja legyen. Én hiszem, hogy ez fog működni” – fogalmazott a szerzetes. Csaba testvér hozzátette, szeretné, ha a Házastársak útjával a gyermekotthon is szervesebb része volna a városnak. „Sokszor elmondtam a prédikációkban is, hogy akinek nincsen unokája, gyermeke, mi szívesen bevállalunk egy-egy nagytatát, nagymamát. Szeretettel látnánk, hogyha eljönne valaki, és megtanítaná a kicsiket mosogatni vagy töltelékes káposztát készíteni” – mondta Böjte Csaba.
Bár a felszentelésre a tervek ellenére a hétvégén nem került sor, szombaton egy szentmise keretében megkeresztelték a gyermekotthon házvezetőjének legkisebb gyerekét, majd ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor Böjte Csaba testvérrel, Karikó Éva szerkesztővel és néhány szülővel.
Csaba testvér elmondta, hogy a közeljövőben ünnepélyes keretek közt szeretnék bemutatni  a Házastársak útját, amelyre majd meghívják a különféle családmozgalmakat is Erdélyből.
Nem új keletű a Házastársak útja, a Schönstatt Családmozgalom fontos része, külföldön régóta működnek hasonló utak. Ezek segítségével a házaspárok lehetőséget kapnak, hogy életútjuk során újra és újra végig járják ezeket a kis zarándokutakat, újra egymásra találjanak, tudatosan ápolják a kapcsolatukat egymással, sikeresen vegyék az előttük álló akadályokat, hogy boldog családi életet élhessenek.
Nyulas Piroska
www.szekelyhon.ro