Fogászati fejlesztés Szovátán

Nyomtatás
ImageAz új szék
Mélyen egyetértve Böjte Csaba, ferences-rendi szerzetes figyelmeztetésével a cselekvő hitéletről, végre mi is fölkerekedtünk, hogy munkánkkal segítsük az alapítványt. 2006. augusztusában a szovátai gyermekotthonban jártunk, ahol nagyra tisztelt kedves kollégánk Dr. Fazekas István fogszakorvos jóvoltából egy teljesen berendezett fogorvosi rendelőben tevékenykedhettünk.
 

Fogászati fejlesztés Szovátán

 

Akkor is, és most is csak legnagyobb elismeréssel tudok rá gondolni és példamutatásért a magam és kollégáim nevében is köszönetet mondok. Ott elhatároztuk, hogy a stafétát mi is fölvesszük, és tovább visszük.

 

Tekintettel a nyári szünidőre, és a gyermekotthonban élő fiatalok nyaraltatására, főleg Szováta környéki falvak rászorult gyermekei jöttek a rendelésre. Ez naponta körülbelül 1-1 osztálynyi gyermeket jelentett. Ahogy az áldozatos tanítónőktől és nevelőnőktől megtudtuk, ezeket a gyerekeket is az alapítvány segíti, napközi otthonos ellátással. Ők, – bár megkapják az otthon szeretetét és nem szorulnak intézeti gondoskodásra – mindamellett nagy szükségben élnek. Amilyen kedves hálás és szeretetre méltóak voltak, olyan nagyon-nagyon rászorultak a fogazatukat illetően. Az első 1-2 napban szinte belebetegedtem a látványba; a 12 – 14 éves korosztály több mint felének már átlagban 4-5 maradandó foga teljesen menthetetlen volt. Aki kísérő nevelőktől megtudtuk, hogy ezek a magyarul (csak magyarul) gyönyörűen beszélő székely gyermekek egyáltalán nem jutnak fogorvosi ellátáshoz, főleg mert számukra ez megfizethetetlen. Sokan közülük alultápláltak és rossz szájhigénéjűek. Sokszor hetekig, hónapokig szenvednek 1-1 beteg fog miatt. Már az is nagy segítség ha ezeket a fogakat egyszerűen eltávolítjuk. Mi ennél persze sokkal többet szeretnénk elérni. Ottlétünkkor megígértük, hogy jövőre is jövünk, sőt több kollegánk is csatlakozna hozzánk. Rengeteg a munka és sok örömünk van benne, de a nemes cél érdekében ennek folytatódnia kell. A jelenlegi egységkészülék nem alkalmas minden típusú beavatkozásra, ezért föltett szándékunk egy modern, multifunkciós gép beszerzése. Sok megható élményünk volt a gyermekekkel. Lelkileg nagyon gazdagon és feltöltődve érkeztünk haza és minden vágyunk, hogy ígéreteinket be tudjuk tartani. Fölkerestük Kenedly Flóriánt, a fogorvosi géppark egyik kiváló technikusát, aki gyorsan megtalálta a célnak megfelelő egységkészüléket. Tekintettel arra, hogy jótékonysági célokra vásároljuk ezt a terméket, a forgalmazó 20%-os kedvezménnyel adja.

 

Mindamellett, persze a legfontosabb, hogy összegyűljön az elegendő anyagi fedezet, de nem kételkedünk abban, hogy sikerrel fogunk járni. 

 

Az emberek alapvetően jók és nemes célra adakozók. Mozgósítjuk a közelebbi és távolabbi ismeretségi - baráti – és rokoni köreinket. Talán ők is mozgósítják saját barátaikat és biztosítjuk őket, hogy jótéteményeik a legnemesebb célra használódnak föl. Kérünk minden jó szándékú embert, hogy lehetőségeikhez mérten, támogassák ezt az ügyet. Hosszabb távú terveink közé tartozik, hogy a jelenleg Frumouzában épülő moldvai csángó gyermekotthonban is berendezhessünk egy fogászati rendelőt.

 

Nagyon fontos! Befizetéskor tüntessük föl, hogy az adakozás fogászati célra megy, mivel erre nincs fönttartva külön számlaszámunk.

 

Mi boldogok vagyunk, hogy a Jóisten ide vezérelt bennünket, és szeretnénk munkánkkal hasznosak lenni, a székely illetve alapítványi gyermekek számára. Ránk a jövőben is számíthatnak.

 

Dr. Dér Márta  és  Sipos Gábor
2006-10-07. 

Az első képen a megújult, a másodikon a régi berendezés látható:

Image

Image