TALÁLKOZÁS - gyerektábor Szovátán

Nyomtatás
Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a kitűzött célnak: igazi kalandra hívjuk a szovátai Szent József Ház lakóit és a hozzá tartozó, környékbeli napközikbe járó gyerekeket. Igazi kaland, igazi kihívás: egyhetes nomád sátortábor regnumi hagyományok szerint.

TALÁLKOZÁS - gyerektábor Szovátán

 

Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a kitűzött célnak: igazi kalandra hívjuk a szovátai Szent József Ház lakóit és a hozzá tartozó, környékbeli napközikbe járó gyerekeket. Igazi kaland, igazi kihívás: egyhetes nomád sátortábor regnumi hagyományok szerint. Célunk, hogy azoknak a gyerekeknek is megmutassuk a táborozás szépségét, akik (például útlevél hiánya miatt) nem utazhatnak Magyarországra. Szeretnénk átadni azt az élményt, amit a nomád táborok örömei nyújtanak, melyek szorosan hozzátartoznak közösségünk, a Regnum Marianum hagyományaihoz. Közösségünk táborozási tapasztalatai és személyes élményeink, sok barát és ismerős segít minket, a Petymegeknek nevezett nép tagjait a tábor szervezésében és megvalósításában. Mintegy tízfős csapatunk 60 gyereknek szervez tábort a Szováta melletti hegyekben. Lesz kirándulás, sport, sok játék, lesz tábortűz, táncház, kézműves- és lelkinap, vagyis minden, ami csak az igazi nomád táborainkat gazdaggá teszi.

 

 

 

Reméljük, lelkesedésünknek financiális gondok sem szabnak túl szoros határt, ezért kérünk mindenkit, aki a tervünket arra érdemesnek találja, lehetőségei szerint támogassa azt. Ennek egyelőre két módja látszik:

 

1.) A táborozás költségeihez való hozzájárulás, ami az Alapítvány számlájára való befizetéssel megoldható. (Számlaszám: 10300002-20145639-00003285; Magyar Külkereskedelmi Bank; Kedvezményezett: Dévai Szent Ferenc Alapítvány; Közlemény: TALÁLKOZÁS”. Adóigazolást küld az Alapítvány a befizetett összegről.) Kérésre csekket küldünk.

 

2.) Hálózsákok adományozása. Használt vagy új hálózsákokat (és izolírokat) gyűjtünk, amelyek a tábor után a gyermekotthonban maradnak, és későbbi hasonló táborozások, utazások során számtalan alkalommal biztosítják a gyerekek nyugodt álmát. (Átadhatók a Máriaremete-Hidegkúti Ökunemikus Általános Iskola portáján (1028. Budapest, Községház u. 8-10, Tel: 397-44-79)

 

 

 

Minden segítséget nagyon köszönünk – leginkább a szovátai gyerekek nevében: a tábor szervezői, a Petymegek, valamint a Petymegek vezetői, akik szívesen adnak felvilágosítást további kérdésekben is:

 

 

 

Szentannai Pál (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 06 1 482 9040)

 

Schanda Tamás (mailto:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 06 1 376 5395)

 

 

 

================================================================

 

Kedves Támogatók, Kedves Nevelők!

 

 

 

Lázasan folynak a tábor előkészületei, és úgy gondoltuk, ennek legfontosabb részleteit ezen a helyen folyamatosan megosztjuk az érdeklődőkkel. Ezt a lapot tehát majd érdemes újra és újra felkeresni, mert így látható lesz a munka előrehaladtának folyamata, azaz a tábor tartalmának egyre színesebb képe.

 

E lapot olvasó nevelőket emellett arra kérjük, hogy a részleteket csak olyan mértékben osszák meg a majdan résztvevő gyerekekkel, ahogy az a találkozásra való készületet elősegíti, de nem csökkenti a meglepetésnek szánt sok-sok apró részlet által okozott örömöt.

 

 

 

Február 24 – 26.

 

Személyesen találkoztunk Szovátán!

 

Azon túl, hogy a látogatás maradandó élményeivel tértünk haza (ezt biztos mindenki tapasztalta, aki járt már e gyermekotthonok valamelyikében), sikerült rengeteg alapvető szervezési részletet is megbeszélni. Mindezt a ház vezetőjének, Pál Marikának köszönhetjük első sorban, akinek sikerült sok figyelmet és időt fordítani az alapvető kérdések tisztázására. Külön öröm, hogy együtt ebédelhettünk Csaba Testvérrel, akivel folytathattuk a nemrég Máriaremetén megkezdett beszélgetést erről a gondolatról.

 

Csak néhány pont, amelyek e hétvégén kialakultak:

 

- A tábor időpontja: 2006. július 17 – 23.

 

- Találtunk táborhelyet forrással, a sátraknak- és játékoknak alkalmas réttel és csodálatos környezettel.

 

- Lesz táncház (ház nélkül) a réten, élő zenével és tánctanítással. (A Petymegek már most félnek, hogy tánctudásukkal szégyenben maradnak a gyerekek előtt. De mi is igyekezni fogunk ám!!)

 

- Marika kigondolta a kb. 60 résztvevő kiválasztásának alkalmas módját, úgy, hogy az egyben ösztönözzön a szorgalmas tanulásra: „prémium tábor” az intézmények legeredményesebb fiú- és leány gyermekei részére. (A többieknek sem kell szomorkodni, más programok az ő nyarukat is színesítik.)

 

- A hideg- és meleg ételek elkészítésének, az alapanyagok beszerzésének útjai jórészt kialakultak. (Az emberek segítőkészségén csak ámultunk!)