Félévi beszámoló Szovátáról

Nyomtatás
Multithumb found errors on this page:

There was a problem loading image 'images/stories/zoom/Szepen-epul-szovata/viewsize/img_2616.jpg'
There was a problem loading image 'images/stories/zoom/Szepen-epul-szovata/viewsize/img_2616.jpg'

img_2616.jpgEltelt egy félév munkával, játékkal, tanulással, sírással, nevetéssel.

Én rám tíz gyereket bíztak őket próbálom nevelgetni. Ebből 5 iskolás 4 óvodás és a kis Barbara aki mindig velem van ö a családunk kis törpéje, a szobatisztaság felé vezető úton haladunk lassan de biztosan. Most már nappalra sikeresek vagyunk, eltekintve egy- egy balesetöl, de az belefér még az ö 2.5 évéhez, képest. Lassan meg tanultuk, hogy kérem szépen , köszönöm szépen és a számunkra nehezen érthető baba nyelv is lassan kitisztul és már érthetőbb amit mondani akar, igaz még csak én értem igazán de számomra ez is haladás előre lépés.
A négy óvodás Tamáska, Brigitta, Dorottya és a kis Erika szépen haladnak tanulgatják a kis verseket mondókákat időnként ügyesen bemutatják egy-egy kis szerep keretén belül az édes anyanyelvünk alapjait.
Az iskolásoknál a Gyöngyike III osztályos nagyon ügyesen halad megbirkóztunk a szorzótáblával és ha a második félévben is annyira ügyes lesz mint eddig akkor osztály első lesz tanévégére.
A két 4- es Csilla kissé lassabban halad de nála is sikerült előbbre lépni a tavalyi eredményeihez képest, Pamela neki sokkal nehezebb és azt hiszem ő tette a legnagyobb lépést élőrre , mivel szeptemberbe még a betűket sem ismerte most már lassan de olvasunk, tollbamondást írunk számolunk összeadunk, kivonunk, szorzunk.
Renáta 6- ba jár sajnos nála nem számolhatok be előre lepésről ő stagnál épp hogy átment matematikából, igaz más tantárgyból nem állt bukás közelben, de valahogy úgy látom ő nála nem találtam meg amivel motiválhatom, amivel kitudjam húzni belőle amit ki lehet.
A többieknél mindenkinél meg találtam valamit amivel ösztönözhetem amiért örömmel harcoltak, de ezzel az egy lánnyal nem megy valahogy nem sikerült, talán idővel vagy lehet, hogy épp kamasz és ezért alakulnak így a dolgok, de egyelőre ez van.
És végül a legnagyobbról Ilonkáról pár szót ő 7-es elég szép eredménnyel végzet 8.61-el zárta az első félévet ügyesen tanulgat persze ő is kamasz de az vele jár.
És most egy pár szót az iskolán tanuláson kívüli életünkből, sok mindent csinálunk játszunk kézmüveskedünk karácsonyra készíttetünk a fára díszeket, olyan büszkén mesélték bárki belépet az ajtón azt mi késztettük.
Ha az időjárás engedi, akkor kirándulni járunk a környékre van, hogy egy hosszabbra sikerült séta lesz belőle máskor játszunk a lényeg, hogy együtt jól éreztük magunkat.
Minden este fél kilenckor kezdünk imádkozni, a gyerekekkel közösen összeállított ima csokrunk van a naptári ünnepekkel egy egy kicsit változik mindig hozza teszünk egy- egy kicsit mert most ez van vagy az van. Ima végén lehetősége van minden gyereknek kérni, meg köszöni elmondani hogy mi is történt az nap ö vele. Majd olvasni szoktunk Márton Dénes Szentbeszédek, történetek gyermekeknek című könyvből, utána jön a mese mondás és ekkora már a kisebbek békésen alszanak.
Ezzel zárom beszámolómat igyekszem legjobb tudásom szerint nevelgetni tanítani a rám bízottakat.
Őszinte tisztelettel , szeretettel
Nagy Enikő nevelőnő
Szovátáról

{zoomcat catid=864}