Torockói Beszámolok

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_2010.12.10.090.jpgKedves Csaba testvér,  hazafelé Csíksomlyóról volt időm beszélgetni a lányaimmal, hogy mit jelentett nekik a lelkigyakorlat  és jó volt hallani, hogy komolyan úgy érzik, sokat gazdagodtak a három nap alatt. Megbiztattam őket írjanak is valamit erről, ez a három beszámoló született.

Iringó

Meg szeretném köszönni Csaba testvérnek, hogy megrendezte ezt a lelkigyakorlatot, amelyikből nagyon sokat tanultunk.
Nekem a legjobban tetszett a Robi bácsi és a kedves felesége beszéde meg a lányaiknak a fogalmazásuk, és ahogy a nagyobbik kislány gitározott.
Még nagyon sokat tanultam Mónika néninek a mondanivalójából, még amellett amit én tudtam és a kiscsoportos beszélgetésből is,hogy egy kapcsolatot hogyan kell kezdeni és hogy jól működjön nem a testi kapcsolatot kell kezdeni hanem lelkileg, és szerintem is igaza van.
Jó volt Csaba testvérnek a beszéde, hogy soha sem kell elveszítsük a reményt, és hinni kell, mert csak úgy fog sikerülni minden álmunk, ha reméljük is és ha bátrak vagyunk. Még a volt drogos bácsitól is tanultam, azt hogy csak egy életünk van és fontos az, hogy telik el a napunk és mit csinálunk az életünkkel. A filmben láttam, hogyha valaki drogozik, milyen gyorsan akár meg is halhat, vagy ha iszik, és erről azt gondoltam, hogy milyen fontos minden perc az életünkből.
A Role koncert nagyon jó volt, szépen énekeltek lányok és a gitározás is nagyon tetszett.
Néhány barátot is szereztem és akivel veszekedtem egy kicsit azzal megbékültünk és boldog szívvel és sok örömmel jöttem vissza Torockóra. Gazdagabb lettem a lelkigyakorlattól, és még egyszer meg szeretném köszönni Csaba testvérnek, hogy vigyáz a gyerekekre és szeret minket.
Gheta Irina, 17 éves
Nagyon örültem,annak amikor a nevelő hírül adta nekünk, hogy lesz lelki gyakorlat, boldogok voltunk mert tavaly is jól telt.
Hát fel is kerekedtünk  Iringó nevelővel.Az estét egy misével kezdtük a kegytemplomban. A többi napokon pedig sok elmélkedésen vettünk részt,minden elmélkedés tanulságos volt mert  mindenikből kiszűrtünk valamit amire nekünk szükségünk van. Ami leginkább megmaradt az a tanulással való küzdés s a remény, vagyis az , hogy küzdeni kell a célért meg mindent a legmagasabb szintre kell felemelni és nem kell megelégedni a legkisebbel. A csíkszeredai koncert is nagyon jó volt és a hoki bajnoknak a beszélgetése.A film nézés is jó volt.A filmmel kapcsolatban nagyon megrázó gondolatok jutottak eszembe és érdekes, mert nem gondoltam , hogy ilyen rossz állapotban is élnek az emberek.Kicsikét megbarátkoztunk más gyerekekkel. Szabadidőnkben voltunk sétálni a városban,és felmentünk a kálváriára a kis kápolnába.
Nagyon örültem , hogy Csaba testvér ezt a lelkigyakorlatot meg egyszer megrendezte.Sok mindennel több lettem lelkileg és tanultam is.
Balogh Magdolna, 15 éves
2010 december kilencedikén elindultunk Csíksomlyóra a lelkigyakorlatra, este megérkeztünk, megvacsoráztunk és szállást kerestünk a házban. Megismerkedtem néhány gyerekkel de mivel csak akkor érkeztünk már nem volt idő sok ismerkedésre. Pénteken reggel  nyolctól volt egy elmélkedés , majd reggeli és 11 óráig szabadidő volt , eközben lehetett ismerkedni a többi gyermekekkel.
Nekem nagyon fontos volt ahogy Karda Róbert és a családja beszéltek a tanulás öröméről, mert támadt egy olyan érzésem,hogy a tanulással kapcsolatban nincs lehetetlen és bármit meg lehet csinálni, el lehet készíteni , bármit meg lehet tanulni, ha van hozzá akarat. És nagyon fontos a tanulás, mert ha nem tanulsz, nagy korodban nagyon megbánhatod, mert nem lesz egy biztos munkahely ahol dolgozhassunk és majd nem tudjuk tanítani a gyermekeinket.
Jót tett nekünk a kiscsoportos beszélgetés és előtte megismertünk még több gyermeket és nagyon jó volt a séta a városban. Jó volt hallani Csaba testvér papbácsit amikor a reményről beszélt nekünk. Felébresztett arra, hogy hinni kell és reménykedni és ne beszéljük be magunknak a lehetetlent. Sőt minden mise nekem jót tesz, a papbácsi minden miséjét végighallgatom, még akkor is, ha az alvás közben ébresztenek fel.
Aztán hát a haza fele vezető út is nagyon jól telt.
Balázs Katalin, 16 éves