Meghívó a Csillagösvényre!!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_5045.JPGIndulunk a II Balatoni csillagösvényre, melynek programját nagy szeretettel csatolom! A hosszú útra Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral indulok, ők énekelnek én prédikálok!! Nagy örömmel hívlak gyertek fogjunk össze, imádkozzunk együtt, hogy Szovátán megépüljön Vera nővérék szép álma, Kodály Zoltán tiszteletére a Kórusközpont!! A tervek elkészültek, az alapokat kiöntöttük, és hisszük, hogy összefogásból már az ősszel állni fognak a falak!!

Szeretettel,

Csaba t. 

 

2014   július 27  (vasárnap)   Szentmise Szántód-pusztán a Szent Kristóf kápolnánál délelőtt cca  11 órakor
2014   július 28  (hétfő)          Szentmise Balatonfüreden este 19 órakor  a Krisztus Király templomban (Vörös templom). 
2014   július 29  (kedd)           Szentmise Balatonalmádiban este 19 órakor a Szent Imre templomban.
2014   július 30  (szerda)         Szentmise Fonyódon délután 18.30 órakor. Délelőtt látogatás Somogyvárra a Szent László által alapitott apátsághoz.
                                                11.30 órakor szentmise a Bünbánó Szent Mária Magdolna templomban.
2014    július 31 (csütörtök)    Szentmise Keszthelyen este 19 órakor a Magyarok Nagy-asszonya templomban.
2014    aug,    1 (péntek)       Szentmise Balatonföldváron este 19 órakor a Szent Kereszt templomban.(Szabadtéri szinpadon ?)
2014    aug.    2 (szombat)    Szentmise Veszprémben a Szent Mihály székesegyházban este 19 órakor
2014    aug.    3 (vasárnap)   Szentmise Siófok-Kilitin  délelőtt 11 órakor a Szent Kilit templomban                                              
www.magnificat.ro                     
www.erdelyitunderkert.hu