2018. május 20. - Pünkösd vasárnapja

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_csikszentsimon.jpgEzen a szép napon, szeretnénk Csíkszentsimonban együtt köszönteni a világunkba kiáradó Szentlélek Úristent. Délelőtt 10.00 órától lenne a Pünkösdi lófőválasztás (mi székelyek, királyokkal nem mindig voltunk jóba). Erre a vidám, játékos vetélkedőre nemcsak a Szt. Ferenc Alapítvány nagy diákjai vannak meghíva, hanem minden érettségi előtti fiatal. A vetélkedő végén világossá válik, hogy ki lehet Csíkszentsimonban a mi lófőnk. Sokat nem árulhatok el, de talán annyit, hogy Felvinczi István, a szentsimoni ház vezetője még a messzi Argentínából is hívott tanácsadót, és ahonnan egy csapat vállalta is, hogy eljön a szép ünnepre, megnézni, hogy a székely fiatalokból a XXI. századra kihalt-e a virtus. A vetélkedő végén gyerekeink ünnepi műsort adnak, 15.00 órától szentmise áldozatban szeretnénk együtt imádkozni, majd d.u. a fiatalok táncos rendezvénye zárja a napot. 
Nagyon szeretném, ha ez a rendezvény a Pünkösdi búcsúra zarándokló testvéreim mellett, a helybeli fiatalok lelki újjászületését szolgálná. 
Szeretettel, 
Csaba t.