Elindult a Szerelem-ösvény projekt megvalósítása

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_718300153hasisanyagbalent.jpgLapátot, ásót fogtak, oszlopot állítottak és fát ültettek a hétvégén.

A Szerelem-ösvény projektet Böjte Csaba álmodta meg, az ötletről a ferences rendi szerzetessel nyáron, a Debrecenben tett látogatása alkalmával beszélgettünk. A projekt most a megvalósítás fázisába lépett, ennek kapcsán az ösvény leendő helyszínére, Székelyhídra mentek az érintettek. Szervezők, állomást örökbefogadók, a projekt művészeti vezetői mind lapátot és ásót ragadtak, hogy a helyszínen, a már kijelölt úton a jövőbeli kilenc állomás pontját megjelöljék. A látogatás eredményeiről Berekméri Dalma, a projektet összefogó Halápon a Gyermekekért Egyesület elnöke számolt be a Naplónak.
Szükség van még segítőkre
Elmondta, hogy az egyhektárnyi területrendezésnek az oroszlánrészéről a székelyhídi polgármester gondoskodott. A tervek szerint az ösvény majdani kilenc állomása egy-egy szimbólum lesz, így megjelenik majd önismeret, döntéshozatal, ismerkedés, udvarlás, leánykérés, intimitás, jegyesség, házasság és örök hűség mint a párkapcsolat, a házasság fontos jegyei.
A hétvégi látogatás alkalmával az állomások helyére oszlopokat helyeztek ki, majd minden helyszínen egy-egy verset mondtak el a székelyhídi gyerekek. Később tizenkét fűzfát, valamint Debrecen város két felajánlott fáját is elültették a vendégek. Berekméri Dalma elmondta, a munka végeztével a jövőbeli terveket is megvitatták. A tél a háttérmunkáról, a szervezésről szól majd, egyebek mellett kivitelezőket keresnek azért, hogy tavasszal folytathassák a megvalósítást. Kitért arra is, hogy az állomások örökbefogadói mellett további támogatásra is szükség volna. A terület fogadóállomásának és rendezvényhelyszínének még nincs örökbefogadója, de a kerítés és a sétaösvény megvalósításához is várnak támogatókat.
BBI
Fotó: Brutyó János-archív
www.haon.hu