Meghatódottan néztem a szalontai gyermekothonból a kaplonyi kolostorunkba lelkinapra érkező fiatalokat.
Szeretetettel köszöntelek Benneteket!
Meghatódottan néztem a szalontai gyermekothonból a kaplonyi kolostorunkba lelkinapra érkező fiatalokat.
Szeretetettel köszöntelek Benneteket!
A mai lelkinapnak a témáját adta a Szent Pál év, a közösségről, a közösségépítésről beszélgettünk. Az előadás után minden fiatal kapott egy papírbál kivágott virágszirmot amelyet saját magának kellet kiszineznie, majd pedig ráirogatta azokat a kulcsszavakat amelyekkel ő erősiti a közösséget, a családott amelyben lakik. A virászirmokat összeragasztva egy nagyon szines virágot raktunk össze, amely valóban a mi szinességünket tükrözi vissza, azokat a szineket amelyeket csak az egyes személyek tudnak nyujtani a közösségnek és senki más. Ezt követően pedig egy levelet kellet közösen megfogalmazniuk az otthonmaradottaknak Szent Pál apostol levélstilusában.
Délután közösen Szent Antal életét néztük meg, majd ezt követően gyónási lehetőség volt számukra és szentmisével zártuk a lelkinapot.
A lelkinapról képket csatoltam!