Szalontai fiatalok lelkinapja Kaplonyban

Nyomtatás

misénMeghatódottan néztem a szalontai gyermekothonból a kaplonyi kolostorunkba lelkinapra érkező fiatalokat.

 

 

 

Szeretetettel köszöntelek Benneteket!

Meghatódottan néztem a szalontai gyermekothonból a kaplonyi kolostorunkba lelkinapra érkező fiatalokat. Második alkalommal jártak nálunk egy -egy napra.
gyerekek munkáiA mai lelkinapnak a témáját adta a Szent Pál év, a közösségről, a közösségépítésről beszélgettünk. Az előadás után minden fiatal kapott egy papírbál kivágott virágszirmot amelyet saját magának kellet kiszineznie, majd pedig ráirogatta azokat a kulcsszavakat amelyekkel ő erősiti a közösséget, a családott amelyben lakik. A virászirmokat összeragasztva egy nagyon szines virágot raktunk össze, amely valóban a mi szinességünket tükrözi vissza, azokat a szineket amelyeket csak az egyes személyek tudnak nyujtani a közösségnek és senki más. Ezt követően pedig egy levelet kellet közösen megfogalmazniuk az otthonmaradottaknak Szent Pál apostol levélstilusában.
Munka után jött a jól megérdemelt pihenés és a kaja.....
feladatDélután közösen Szent Antal életét néztük meg, majd ezt követően gyónási lehetőség volt számukra és szentmisével zártuk a lelkinapot.
Amikor elköszöntem  a fiataloktól a szentmise végén, az öröm könnyei csillogtak a szemembe, mert valóban azt éreztem, hogy ahol Jázus nevében gyűlünk össze, Ő valóban ott van köztünk.
gyerekekA lelkinapról képket csatoltam!
Mindenkinek áldott vasárnapot!
fr. Erik