„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_Jonasknyve.jpgEgymás után dőlnek le, a józan ész által, évezredek alatt épült falak. Mindaz ami alapot adott a békés egymás melletti életnek, azt ma darabokra tépi a felkorbácsolt, bűnös emberi indulat. Úgy gondolom, hogy ebben az erőszakos, háboruktól tépázott világban és a vele járó szegénység, zűrzavar közepette, nagyon aktuális Isten bűnbánatra szóló felhívása, amit Jónás könyvében erőteljesen hallhatunk, és amit Babits Mihály művészi szinten tolmácsol nekünk.  

Mindannyian Jónások vagyunk. A fejünket félre fordítva elsonfordálunk a küldetés, a felelősség és Isten elől, mert azt gondoljuk, hogy azoknak a messze tájon élő embereknek az ügyes - bajos  dolga nem a mi dolgunk, pedig Isten megtérésre hívó szava nem csak nekik, hanem mindannyiunknak szól! Mindannyian niniveiek vagyunk, a megmondó embereink harsogják, hogy ha ez így megy, akkor „mindennek vége”. Jónás története nekem ma azt mondja: „Még van negyven nap” – azaz: még van idő a megtérésre és a szeretetre.
Aggódom a gyermekeinkért, és ezért meghívtam Merc János debreceni színház kiváló művészét, hogy adja elő Erdélyben is Babits Mihály által a második világháború előestéjén írt gyönyörű költeményt, a Jónás Könyvét. Én láttam ezt a megrendítő 40 perces előadást, ezért is hívlak szeretettel, hogy nézzük meg együtt, és utána vegyünk részt egy bűnbánati szentmisén. A templom, tudjátok „menedékhely”, ahová Jézus szeretne összegyűjteni, az oltár körül, mint kotló a csibéit!
Jónás könyve számomra a remény könyve. Azt tanítja, hogy senki sem jelentéktelen, mert egyetlen ember szava, bűnbánatra való egyetlen mondatos felszólítása megmenti a várost. Bármilyen gyenge és elhaló a hatalmas városban a prófétai hang, mégis az emberek meghallják ezt halk hangot, magukba szállnak és bocsánatot kérve kiengesztelődnek egymással és az Istennel.
Az őszinte bűnbánat gyümölcse Isten irgalma, maga az ÉLET! Mi is szabjuk életünket Isten akaratához és ne a gyengeségünket, magunk hibáit nézzük, hanem bátran hírdessük Isten végtelen irgalmát a bűnösök iránt.
-2026. május 10 (va) -  18.00 Nagyvárad - Barátok temploma: Jónás könyve Babits Mihály verse - szentmise;
-2026. május 11 (hé) 18.00 Marosvásárhely - Szénégető atya: Jónás könyve Babits Mihály verse - szentmise;
-2026. május 12 (ke) 18.00 Csíksomlyó – szentmise Mária kertben; Jónás könyve Babits Mihály verse - szentmise;
-2026. május 13 (sze) 18.00 Oroszhegy – Jónás könyve Babits Mihály verse - szentmise;
Szeretettel hívlak, gyertek tartsunk bűnbánatot, imádkozzunk együtt, 
Csaba t.