Nyári gyerektábor Szovátán

Nyomtatás

Igazi kalandra hívjuk a szovátai Szent József Ház lakóit és a hozzá tartozó, környékbeli napközikbe járó gyerekeket. Igazi kaland, igazi kihívás: egyhetes nomád sátortábor regnumi hagyományok szerint. (július 16-22).


 

"TALÁLKOZÁS" - gyerektábor Szovátán: július 16-22.

Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a kitűzött célnak: igazi kalandra hívjuk a szovátai Szent József Ház lakóit és a hozzá tartozó, környékbeli napközikbe járó gyerekeket. Igazi kaland, igazi kihívás: egyhetes nomád sátortábor regnumi hagyományok szerint. Célunk, hogy azoknak a gyerekeknek is megmutassuk a táborozás szépségét, akik (például útlevél hiánya miatt) nem utazhatnak Magyarországra. Szeretnénk átadni azt az élményt, amit a nomád táborok örömei nyújtanak, melyek szorosan hozzátartoznak közösségünk, a Regnum Marianum hagyományaihoz. Közösségünk táborozási tapasztalatai és személyes élményeink, sok barát és ismerős segít minket, a Petymegeknek nevezett nép tagjait a tábor szervezésében és megvalósításában. Mintegy tízfős csapatunk 60 gyereknek szervez tábort a Szováta melletti hegyekben. Lesz kirándulás, sport, sok játék, lesz tábortűz, táncház, kézműves- és lelkinap, vagyis minden, ami csak az igazi nomád táborainkat gazdaggá teszi.

Reméljük, lelkesedésünknek financiális gondok sem szabnak túl szoros határt, ezért kérünk mindenkit, aki a tervünket arra érdemesnek találja, lehetőségei szerint támogassa azt. Ennek egyelőre két módja látszik:

1.) A táborozás költségeihez való hozzájárulás, ami az  Alapítvány számlájára való befizetéssel megoldható. (Számlaszám: 10300002-20145639-00003285; Magyar Külkereskedelmi Bank; Kedvezményezett: Dévai Szent Ferenc Alapítvány; Közlemény: „TALÁLKOZÁS”. Adóigazolást küld az Alapítvány a befizetett összegről.) Kérésre csekket küldünk.

2.) Hálózsákok adományozása. Használt vagy új hálózsákokat (és izolírokat) gyűjtünk, amelyek a tábor után a gyermekotthonban maradnak, és későbbi hasonló táborozások, utazások során számtalan alkalommal biztosítják a gyerekek nyugodt álmát. (Átadhatók a Máriaremete-Hidegkúti Ökunemikus Általános Iskola portáján (1028. Budapest, Községház u. 8-10, Tel: 397-44-79).

Minden segítséget nagyon köszönünk – leginkább a szovátai gyerekek nevében: a tábor szervezői, a Petymegek, valamint a Petymegek vezetői, akik szívesen adnak felvilágosítást további kérdésekben is:

Szentannai Pál (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 06 1 482 9040)

Schanda Tamás (mailto:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;; 06 1 376 5395)

 

Kedves Támogatók, Kedves Nevelők!

Lázasan folynak a tábor előkészületei, és úgy gondoltuk, ennek legfontosabb részleteit ezen a helyen folyamatosan megosztjuk az érdeklődőkkel. Ezt a lapot tehát majd érdemes újra és újra felkeresni, mert így látható lesz a munka előrehaladtának folyamata, azaz a tábor tartalmának egyre színesebb képe.

E lapot olvasó nevelőket emellett arra kérjük, hogy a részleteket csak olyan mértékben osszák meg a majdan résztvevő gyerekekkel, ahogy az a találkozásra való készületet elősegíti, de nem csökkenti a meglepetésnek szánt sok-sok apró részlet által okozott örömöt.

Február 24 – 26.

Személyesen találkoztunk Szovátán!

Azon túl, hogy a látogatás maradandó élményeivel tértünk haza (ezt biztos mindenki tapasztalta, aki járt már e gyermekotthonok valamelyikében), sikerült rengeteg alapvető szervezési részletet is megbeszélni. Mindezt a ház vezetőjének, Pál Marikának köszönhetjük első sorban, akinek sikerült sok figyelmet és időt fordítani az alapvető kérdések tisztázására. Külön öröm, hogy együtt ebédelhettünk Csaba Testvérrel, akivel folytathattuk a nemrég Máriaremetén megkezdett beszélgetést erről a gondolatról.

Csak néhány pont, amelyek e hétvégén kialakultak:

- A tábor időpontja: 2006. július 16 – 22. (a korábban hirdetetthez képest egy nappal korábbra csúszott!)

- Találtunk táborhelyet forrással, a sátraknak- és játékoknak alkalmas réttel és csodálatos környezettel.

- Lesz táncház (ház nélkül) a réten, élő zenével és tánctanítással. (A Petymegek már most félnek, hogy tánctudásukkal szégyenben maradnak a gyerekek előtt. De mi is igyekezni fogunk ám!!)

- Marika kigondolta a kb. 60 résztvevő kiválasztásának alkalmas módját, úgy, hogy az egyben ösztönözzön a szorgalmas tanulásra: „prémium tábor” az intézmények legeredményesebb fiú- és leány gyermekei részére. (A többieknek sem kell szomorkodni, más programok az ő nyarukat is színesítik.)

- A hideg- és meleg ételek elkészítésének, az alapanyagok beszerzésének útjai jórészt kialakultak. (Az emberek segítőkészségén csak ámultunk!)

Május 12 – 14.

Másodszor találkoztunk személyesen Szovátán a tábor előkészítése érdekében.

Rengeteg apró, ámde fontos részletet sikerült megbeszélnünk az ennivaló beszerzésétől a vadőr tájékoztatásáig. A legfontosabb, a napközik vezetőit ill. a résztvevőket érintő változás, hogy a tábor időpontja a korábban hirdetetthez képest egy nappal előbbre tolódott a fentiek szerint (július 16-22.).

A Petymegek (akik a tábort szervezik) javában érettségiznek, de lelkesedésük változatlan, ami sok további előkészítő munkában fog megtestesülni a nyár érettségi utáni, tábor előtti szakaszában. A teljes tábor konkrét programja is elkészült, amely egyes pontokban még némileg változhat, de tartalmában, főbb elemiben nem. Épp ezek megismertetése végett itt is közöljük (ahogy azt a Dévavárkör legutóbbi összejövetelén is tettük) - azzal a Nevelőkhöz forduló kéréssel, hogy a gyerekeknek ne mondják el. Nekik sokkal izgalmasabb, ha minden nap meglepetés, ezt így tapasztaltuk, így gyakoroljuk a Regnumban.

16.v. közös szentmise a szovátai templomban, ebéd után indulás a táborba, elhelyezkedés (sátorverés, WC ásás stb.), este tábortűz

17.h. sport (méta, foci); du.: számháború, fogócskák

18.k. kirándulás csoportonként, a nagyobbaknak kint alvás

19.sz. a nagyobbak ebédre visszaérnek, a kicsiknek de. játék. du.: kézműves; este néptánc

20.cs. lelki nap, játék, este: film vagy szentségimádás

21.p. kirándulás (Bekecs tető) este: ünnepi vacsora, ki mit tud tábortűznél

22.sz. táborbontás, mise, búcsú

Ezen kívül rengeteg ötletünk van még, amelyeket tartós eső esetére (Egri csillagok levetítése az iskolában) vagy más nem tervezett változásokra tartogatunk.