Séta Dévára

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Adomanyok_setadevarapecset1-3.jpgÚgy illik, hogy rögtön az elején felfedjük, mely témák kapcsán kérjük figyelmedet. Nos kulcsszavaink: egy elkötelezett ötletgazda, sok gyermek, rengeteg kilométer, egy nemes cél és egy maroknyi, lelkes támogatói csapat. Azért, hogy érthető legyen történetünk, lássuk a részleteket.

Kedves Olvasó,
Úgy illik, hogy rögtön az elején felfedjük, mely témák kapcsán kérjük figyelmedet. Nos kulcsszavaink: egy elkötelezett ötletgazda, sok gyermek, rengeteg kilométer, egy nemes cél és egy maroknyi, lelkes támogatói csapat. Azért, hogy érthető legyen történetünk, lássuk a részleteket.
Miért?
Mert sok száz gyermek talált eddig támaszra, iskolára, otthonra, pajtásokra, oltalmazókra Csaba Testvér házaiban. Mert hiszünk benne, hogy a továbbiakban is sok-sok gyermek vár még támogatásra, segítségre.
Mert a Dévai Gyermekvédelmi Központ 1993-ban nyitotta meg kapuit, azóta nyújt menedéket és esélyt a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára és immár egy Magyarországi ház is várja az érintett gyermekeket. Az intézményt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működteti, civil adományokból és felajánlásokból.
Mit teszünk?
Kozma Zsolt, az elkötelezett ötletgazda, 440 kilométert tesz meg Budapesttől, Déváig. Zsolt két éve végigjárta az El Caminot. Maga így vélekedik: „Mélyen megragadt bennem az út hangulata, a segítőkész emberek, a nyugalom és a megérkezés öröme. Szeretném most mindezt újra átélni.”
Nagy Andrea és Herbai Csaba az a bizonyos maroknyi, de nagyon lelkes támogatói csapat, aki az útról folyamatosan tájékoztatást és híreket ad, fogadja azokat, akik csatlakozni szeretnének a küldetéshez.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Adomanyok_mittehetsz.jpgHogyan?
"Körülbelül egy euróba kerül nálunk egy gyermek egy napja. Egy euróból meg lehet menteni egy gyermeket. Hát megéri, jó vásár, nem?" (Böjte Csaba)
Felmerül a kérdés, hogy miként lesz ebből adomány a rászoruló gyermekek számára. Olyan támogatókat keresünk, akik minden megtett kilométer után 1€-val gyarapítják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számláját. Könnyen kiszámítható, hogy így - Böjte Csaba testvér szavai alapján - 440 gyereknek biztosítjuk egy napját. Vagy egy gyereknek 440 napját. Vagy...
Mikor?
Az út 2011 augusztusában kezdődik. Ha a célunkat bármilyen módon támogatni szeretnéd, akár a kilométerek támogatásával, akár a jó hír terjesztésével, akár médiatámogatóként, akár vállalatként, akár magánemberként, akkor keress Bennünket elérhetőségeinken.
Üdvözlettel,
Séta Dévára csapata
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az alapítvány neve: FUNDATIA SF FRANCISC, Adószám: 5013605, Alapítvány címe: Deva-330046, Progresului 6, A bank neve: OTPBANK ROMANIA DEVA, A bank címe: Deva, B.-dul Decebal, bl.E, Swiftkód: OTPVROBU Bankszámlaszámok: Euro: RO17OTPV340000069719EU01, Forint:RO64OTPV340000069719HU01, Lei: RO60OTPV340000069719RO01
Ne felejtsd el feltüntetni az átutalás közleményében: Séta Dévára!