Otthon a család megtartó erejéért

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Hirek_bojtecsaba_gyerekek-k.jpgEgy éve „költöztek” be a csíki anyák a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felajánlott Müller László utcai három szobás, Albert-házként ismert lakásba. Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes 2011. január 8-án nyújtotta át a Csíki Anyák Egyesületének a lakáskulcsot, ennek apropóján tartottak vasárnap találkozót.

 

 

Vasárnap délelőtt 11 órától a csíksomlyói Szent István Otthon kápolnájában számos család vett részt a Böjte Csaba által celebrált szentmisén. Ezt követően az Albert-házban találkoztak a családok Csaba testvérrel, ahol átnyújtottak neki egy albumot az elmúlt évben ott készült fotókból, valamint egy másolatot a ház naplójából. „Hálásak vagyunk az ő ránk fordított figyelméért és törődéséért. Nagyon nagy szerencse számunkra is, hogy ez így tudott megtörténni egy évvel ezelőtt, jókor, jó időben” – véli Tiboldi Bea, az egyesület elnöke.
Az egy év alatt igazi babás-mamás találkozóhellyé alakították a lakást. Főként a téli, tavaszi és őszi hónapokban délelőttönként sok kisgyerek és anyuka látogatott el a házba a más anyukákkal való beszélgetésre, tapasztalatcserére, közös játszásra, teázgatásra. Ezzel párhuzamosan délutánonként különböző programok, előadások, előadók várták az érdeklődőket. Volt már itt meghívottként szoptatási tanácsadó, ortopéd műszerész, pszichológus, mentálhigiénés szakember, tartottak különböző tematikájú játszóházat, ingyenes szűrővizsgálatot, babahordozókkal kapcsolatos tanácsadást, tájékoztatót autós babaülésekről, dúlaképzőt, a legkisebbeknek zenebölcsit, a nagyobbaknak zeneovit, irodalmi programokat.
A várandós kismamák ide járhatnak az Aranyóra szülésfelkészítő tanfolyamra, szerveztek találkozót a három évnél nagyobb gyermek szüleinek is az Albert-házban, ugyanakkor működik itt egy Pillangó csoport, amelynek célja, hogy a magzatveszítés utáni periódust elviselhetőbbé tegye az érintett anyukák számára. Nagyon jó helyszínnek bizonyult a különböző jótékonysági célokra való adománygyűjtésre, ruhagyűjtésre és a távolról érkezett meghívottak elszállásolására.
„Úgy érzem, hogy ki van használva. Főleg azokkal az erőkkel, amikkel működni tudunk, vagyis mindenkinek a saját programja és problémái mellett, a napi teendők között még belefér, hogy egy-egy programot megszervezzen. Én úgy látom, sikerült kihasználni ezt a teret, és tényleg nagyon sokat számít, hogy van egy saját helyünk, ahol nincsenek úgymond feltételek, délelőtt és délután is lehet jönni és különböző kikapcsoló és hasznos programokat szervezni a kisebb gyermekeknek és szüleiknek egyaránt” – mondta el az egyesület elnöke.
Az egy év alatt az anyukák, apukák önkéntes munkával kijavítgatták, szépítgették a székhelyet, mint mondták, folyamatosan próbálják az anyaságnak, a családnak, a gyermekeknek megfelelően formálni azt. Ezt az elképzelést tükrözik Nagy Szidónia képzőművész – aki maga is édesanya – az Albert-házban végzett falfestései is.
Hagyományőrző foglalkozások, babatorna, diafilmvetítés gyerekeknek... Az egy évvel ezelőtti lelkesedés nem hagyott alább, folyamatosan újabb és újabb tervek vannak, újabb és újabb programok indulnak a már meglévők mellett az Albert-házban. A kezdeti elképzelés pedig megvalósult: a gyermekek, az anyák segítése és a család megtartó erejére való figyelemfelkeltés.
Péter Beáta
www.szekelyhon.ro