Hinni a holnapban, a megmaradásban

Nyomtatás

Hinni a holnapban, a megmaradásbanBethlen Gábor emlékezete Marosillyén

Hunyad – Igazán örvendezhetett Bethlen Gábor fejedelem lelke, ha születésének 432. évfordulóján marosillyei szülőháza felé tekintett. Kései utódai ugyanis dallal, tánccal, korabeli krónikák felolvasásával idézték fel a Veresbástyában a fejedelmi udvar hajdani fényét.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által közösen szervezett megemlékezés Bethlen Gábor zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdődött, majd az alapítványnál nevelkedő Dénes Adolf, a fejedelem spanyol bizalmasának, Don Diego de Estrada-nak „bőrébe bújva” mutatta be a gyulafehérvári udvar pompáját, illetve magát a fejedelmet. Társai kedves középkori dalokkal, a dévai Renaissance együttes pedig korabeli tánccal idézték fel Erdély aranykorát.
Az ünnepi előadást követően Böjte Csaba atya örömmel nyugtázta, hogy lassan felnő, kibontakozik és gyümölcsöt hoz az elvetett mag. A védőszárnya alatt felcseperedő gyermekek, az innen kiröppenő fiatalok érzik, élik és továbbadják az itt megtapasztalt értékeket, szeretetet. És ez ad reménységet arra, hogy Erdélynek lesz még újabb aranykora. – Az embernek muszáj táplálnia a gyökereit, és ebből kell erőt merítenie. Amikor ostromolják Jeruzsálem falait, és úgy tűnik, hogy minden és mindenki elveszett, az ószövetségi próféta az ostromlott területen megvásárol egy darab szőlőt, mert hisz a jövőben, a holnapban, a megmaradásban. Azt hiszem, Bethlen Gábor szülőházának megvásárlása is ilyen prófétai cselekedet volt. Amikor Déván, Dél-Erdélyben nagyon sokan úgy érezték, hogy nincs jövő, nem lehet megmaradni, akkor tudatosan, üzenetnek szánva megvásároltuk ezt a darab földet, szülőföldünknek egy szegletét, és próbáljuk nem csak rendben tartani, de egyre szebbé tenni. És öröm az, hogy apránként elkészül Bethlen Gábor zászlaja, kandallója, megszépül szülőházának kertje. Ezek mind olyan apró szilánkok, amelyek az idelátogatók lelkébe épülnek és bízom benne, hogy ezekkel a szilánkokkal egy szebb világ fog felépülni – fogalmazott Böjte Csaba atya.
A Veresbástya megbízott vezetője, Varga Csaba az ünnepi műsor főszervezőjeként, házigazdaként bemutatta Bethlen Gábor szülőházának új emlékkönyvét. – Úgy érzem megérett az idő arra, hogy e házat élettel megtöltő rendezvények résztvevői, illetve a számban egyre gyarapodó turisták méltó helyre jegyezhessék be a bástya falai között megfogalmazódó gondolataikat – mondta Varga Csaba, felkérve Böjte Csaba atyát az emlékkönyv megnyitására.
A vasárnapi megemlékezés, születésnapi ünnepséghez méltóan, szeretetvendégséggel zárult.
Gáspár-Bara Réka