Böjte Csaba testvér: Jöjj közénk, Istenünk!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kiadvanyaink_adventikonyv.jpgA Szent Gellért Kiadó által gondozott könyvben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ferences vezetőjének elmélkedéseit olvashatjuk advent minden napjára és karácsonyra.

Csaba testvér kiemeli: az ember élete nagy utazás a semmiből a végtelen felé, és ezen az úton sokkal biztonságosabban haladhatunk, ha „bölcs tanárok, nevelők, papok fogják jóságosan a kezünket, és ránk figyelő alázattal vezetnek az emberiség évezredes tapasztalatainak fényében”.
Amikor elhatalmasodik a sötétség, Isten kegyelme kiárad a földre. A dévai gyermekek megmentője és nevelője hiszi, hogy ez nemcsak a történelmi korokban volt így, nem is csak egy-egy közösség életében, hanem ma is így van. „A mi személyes életünkben is felfedezhetjük Isten jóságos, szabadító, áldó jelenlétét.” A keresztény ember ha nehézségek közé kerül, „ha életútja sötét éjszakákon vezet keresztül”, akkor alázattal, bűnbánó bizalommal előre néz, próbálja felfedezni Megváltójának válaszát, a jelentéktelennek látszó dolgokban is. „Egy biztos: Isten nem hagyja magára hozzá kiáltó gyermekét. Nincs olyan zsákutca, olyan zátonyra sodródott élet, amelyről az élet Ura lemondana, amelyet teremtő Istenünk ne tudna rendbe rakni, szépen célhoz vezetni” – állítja Csaba testvér. Voltak, vannak és lesznek egyéni és közösségi életünkben is nagyon nehéz pillanatok, időszakok, amelyekbe akár a mi, akár mások hibájából belesodródunk, „de tudnunk kell, hogy Istenünkre és az Ő drága angyalaira, szentjeire ilyenkor is számíthatunk”.
Advent van, és az elmélkedések írója fölteszi a kérdést: „A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislákoló lángot? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy égni kell! Hogy újra kell kezdeni minden vesztes csata után. Hogy bármi is történt, fel kell állni, és újra fellobbantani a fényt, a szeretetet, a jóságot, az erényeket. Égni kell, még ha önmagadat is égeted el.”
A gyógyítás kérdését érintve Csaba testvér kifejti: a gyógyításnak különféle formái vannak. A legnagyobb gyógyító az, „aki örök célokat tud felmutatni az embereknek, aki az ég felé irányítja a tekintetünket, aki értelmet ad létezésünknek, akár jólétben, egészségben, akár nehézségek között élnek”. A gyógyító képesség mindenkiben megvan. „Ha valakit őszinte, tiszta, önzetlen szeretettel megsimogatsz, ha meghallgatod, ha jó szándékkal közeledsz hozzá, ha imádkozol érte, már gyógyítod is.” Minden gyógyulás Isten hatalmának és szeretetének megnyilvánulása. A gyógyítás kivételes karizmájával rendelkező emberek alázatosak, tisztában vannak azzal, hogy a csodákat maga Jézus Krisztus viszi végbe általuk, és azt is tudják, hogy a karizmák nem teszik őket sem boldoggá, sem szentté. „Egyedül a szeretet gyakorlása által szentelődhetünk meg, ha Istent viszontszeretjük embertársainkban.”
A földön minden Isten ajándéka – szögezi le Csaba testvér. „Túláradó szeretetében a Teremtőnk elhalmoz bennünket ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a földön. Maga a lét is ajándék – szeretetből!” A könyv írója vallja: Isten egészen biztosan nem teremtett senkit azért, hogy átok legyen, „nehézség vagy keserves botrány ezen a földön”. Az Úr azt szeretné, hogy a magunk módján „mindnyájan családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az Ő áldása, ajándéka, szeretetének jelei legyünk”. Azzá kell lennünk, amiért születtünk, vállalnunk kell önmagunkat, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, a közösség javára. Tudatosan kellene vállalnunk a közösséghez tartozást, azt, hogy egy Atyánk van a mennyben, és mi ugyanannak a családnak a gyermekei vagyunk. Csaba testvér fölteszi a kérdést: „Csak magadért élsz? Ne tedd! Mert akkor egy önző, rákos daganat vagy az emberek között! Keresned kell valami szép, igaz, szent dolgot, amit célul tűzhetsz magad elé, amiért nagy lendülettel, minden szellemi, anyagi erődet megmozgatva dolgozhatsz, küzdhetsz és akkor boldog leszel.”
Csaba testvér rövid történelmi áttekintést is ad, kiemelve, hogy a társadalom vezető, gazdagságban élő rétegei soha nem voltak eléggé szolidárisak, irgalmasak a szegényekkel, kitaszítottakkal. Ez pedig legbiztosabb előidézője a legvéresebb diktatúrák létrejöttének, napjainkban a pusztító terrorizmusnak. A kérdés mindig ugyanaz: „Éhes vagyok! Adsz-e ennem? Ruhátlan vagyok! Felruházol-e? Tudatlan vagyok! Tanítasz-e? Durva, műveletlen, nyomorult vagyok! Foglalkozol-e velem szeretettel, jósággal, irgalommal? Bűnös, tékozló fiú vagyok! Le tudsz-e hajolni hozzám a tékozló fiú apjának szeretetével, megbocsátó jóságával?” A jövőnk attól függ, milyen válaszokat adunk ezekre a kérdésekre.
Karácsony a Szeretet-Isten, a Megváltó Jézus-Krisztus születésének ünnepe. Valódi akkor, ha a mi szívünkben is megszületik. Ahogy annak a tiroli hölgynek a szívében megszületett, aki szenteste napján fölkereste a dévai gyermekotthont. Elmesélte: ezen a vidéken ölték meg a férjét a II. világháborúban, ami borzalmas tragédia volt az ő és a gyermekeik számára. Sohasem tudott jó szívvel gondolni Erdélyre, de most, idős korára szeretné ezt a földet is megszeretni, amely férjének végső nyughelyet adott. Szívből jövő kiengesztelődésének jele, hogy nagy családjának minden egyes tagja nevében ajándékokat szeretne átadni a bajba jutott gyerekeknek, akiknek nagyszülei talán látták és részük is volt férje halálában. „…az ötven éve hurcolt terhet le akarta rakni, mert megbocsátott. Mert karácsony van! Mert ki akar lépni a múlt hínárjából, és maga is szeretne kiengesztelődni.”
Csaba testvér karácsony szent éjszakáján „alázatos, imádkozó” lélekkel kéri az Urat, hogy „a názáreti csend mellett tudjunk dönteni. Krisztus mutatja nekünk a kétezer éves utat, a szeretet útját… Van megoldás, kiút… Merjünk külön-külön is, de együtt is a jó szándék által vezetett, őszinte szeretet útja mellett dönteni, nem feledve azt, hogy bármi is történik körülöttünk, az nem jogosít fel bennünket arra, hogy letérjünk erről az útról, amelyen kívül minden más csak pusztulás, szakadék.”
Böjte Csaba testvér: Jöjj közénk, Istenünk!
Szent Gellért Kiadó, 2020
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír