Esztelneki napközi

Nyomtatás

Szeretettel köszöntjük az esztelneki napközitől.

Kedves Csaba testvér!
Szeretettel köszöntjük az esztelneki napközitől.
Egy pár olyan dolog történt amiről szeretnek beszámolni Csaba testvérnek.
- A napközibe járták a nagycsaládos gyerekekből öten és az anyuka egyik napról a másikra bejelentette, hogy többet nem jönnek a gyerekek. Kérdeztük, hogy miért, ő azt felelte nem igényli a támogatást. A gyerekekről is eszre lehetett venni, mert egy bizonyos ideje nem úgy viselkedtek mint azelőtt. Úgy hallottuk,hogy az anyagi helyzetük nagyon jóra fordult.
Kértük, hogy kérésbe is írja meg, de meg a mai napig nem jött.
- Volt két roma gyerekünk Lacika és Janka testvérek, akik rendszeresen jártak a napközibe.  Sajnos 2010 júniusba az édesapjuk hirtelen meghalt és nyolcan maradtak árván.
Az édesapjuk dolgos ember volt ő tartotta szegényesen a családot, az anyuka nem törődött hetekig is elment otthonról.
A 14 éves Dóra kellett menjen koldulni, hogy legyen mit a testvérei megegyenek, ő mosott és iskolába sem tudott járni. Egyik nap az anyuka elakarta vágni Dóra nyakat, hogy nem ment koldulni. A leányka nagyon megijedt és elszaladt a tanácshoz segítségért, mikor megláttak, hogy milyen körülmények között vannak a pici 6 hónapos baba félig megfagyva hívtak a gyermekjogvédelmet az orvos megvizsgálta és elvittek őket kórházba.
Lacika és a testvére elszaladtak az erdőbe, így őket akkor nem tudtak elvinni, de este haza kellett menjenek mert féltek, a sötétbe gyertyát gyújtottak, a rendőrség figyelte és éjjel őket is elvittek.
Mi nagyon sajnáljuk,  mert rendes, szófogadó gyermekek voltak, Lacika nagyon sokat segített nekünk bármit rá lehetett bízni. A nagymama sírva jön minden nap a napközihez, hogy azt mondták árvaházba teszik őket, hogy lehetne visszahozni .
Az anyuka a faluból is elment.
Vízkeresztkor Ilyes Imre plébános úr és a kantorúr eljöttek házszentelni.
A kantorúr hozta a gitárját és énekeket tanítottak. A plébános úr minden gyereknek hozott egy csomag nápolyiszeletet, hűsítőt, azt ígérte, hogy gyakrabban meg fognak látogatni.
Domokos Árpád, akitől a ház vásárlodott azt mondta, hogy Magyarországon van egy jó kolegája, akinek sok gyümölcscsemetéje van és adományba adna 500 darabot,  Árpi azt ígérte ő el is hozza. Nekünk az 500 nemfog mind kelleni és szívesen átadjuk ha valakinek lesz rá szüksége.
Balázs kedden nálunk volt és vele is elbeszélgetünk a történtekről.
Gyerekhiány az nincs, mert a tegnap már jött két magyar gyerek.
Szeretettel:
Edit, Ibolya és a gyerekek