A Heti Válasz nem először járt Déván Böjte Csaba atyánál. Ez alkalommal a beköltözésre, felszentelésre váró és a közelmúltban megnyílt ingatlanokat járta be.

 

 

Nagy a baj – mondja valaki a telefonvonal túlsó végén. Mennyi? Kettő. Hány évesek? A középső négy. Csaba testvér dévai gyermekotthonába gyakran futnak be ilyen hívások. Amire kiérnek egy-egy helyszínre, addigra a két-három bajbajutott gyermekből négy-öt lesz, vagy annál is több. Általában szülők, nagyszülők vagy szomszédok telefonálnak Böjte atyának, más esetekben pedig a rendőrség riasztja a Dévai Szent Ferenc Alapítványt az utcán és családi házakban felügyelet, élelem és fűtés nélkül maradt gyermekekhez. Ugyanakkor az alapítvány autóit is felismerik már a falvakban és vagy egy zsák pityókával, vagy éppen egy gyerekkel a kézben intik le a sofőröket az út széléről.

Az alapítvány gyermekmentése kétféleképpen zajlik. Az otthonokban a nevelők sajátjaikkal együtt gondozzák az befogadott – az ő szavukkal élve „a lelki" – gyermekeket. Az úgynevezett iskolaházakban pedig szállást nem kapnak a rászorulók, de minden egyebet igen, így besegítést a tanulásban, melegételt, és gondoskodó odafigyelést. Az idekerült gyerekek mögött még működik valamelyest a család és elég ezen a módon támogatni őket az előrehaladásban.

Arra a kérdésre azonban nehéz felelni, hogy pontosan hány helyszínen történik mindez. Csaba testvér megfogalmazásával élve: mire körbejárnánk az összes bentlakásos otthont és iskolaházat, addigra biztosan megnyílna egy új. Az alapítvány emblémája a frissen felhúzott falakon, az egykori kaszárnya oldalán vagy éppen a modernizált, komfortosított csűr bejárata felett, Nagyszalontától Gyimesbükkig és Gálospetritől Petrozsényig, a szélrózsa minden irányában felbukkan. A gyermekotthon-hálózat töredékének a bejárása is felér egy erdélyi körúttal.

Nehéz sorsú gyermekek – őket veszi szárnyai alá az alapítvány. Nehéz sorsú gyermek például Annamária, aki fűtetlen otthonukból testvérkéi mellett komoly izületi problémáit is magával hozta. Nehéz sorsa volt a kis Lacikának is, aki felgyújtotta a családi házat. Nem rosszaságból, hanem csak, mert melegedni akart. Sok gyerek kerül be azért, mert szüleit elveszítette, vagy mert szülei veszítették el munkahelyüket, lakásukat, és külföldre vagy alkoholizmusba menekülve nem tudták ellátni a gyerekeket. Édesanyám nyolc éve meg van halva, a nagymamám nevelt bennünket, de megbetegedett, apukánk Magyarországon dolgozik, ezért vagyunk itt a testvéreimmel – meséli az egyik kislány.

A statisztikák készítőinek komoly kihívást jelentene az alapítvány működésének feltérképezése, ugyanis a nagyjából ezernyolcszáznyi gyerek pontos számával is úgy áll a dolog, mint az otthonokéval. Folyamatosan jönnek az újabbnál újabb megkeresések, a szülők gyakran térden állva könyörögnek Csaba testvérnek, hogy ne hagyja ott a lehetetlen körülmények közt a kicsiket. Az atya szerint, ha kiürítenék egy otthont, pár héten belül újra fel lehetne tölteni.

Déván közel kétszázharminc gyerek él, a szászvárosi otthonnak negyven bentlakója, harminc napközise van, Gyimesbükkön huszonhét gyerek lelt otthonra. És még folytathatnánk a sort, de nem tesszük, mert mire a leltár végére érnénk, lehet a szerkesztőségbe is befutna egy hívás Erdélyből egy újabb házavatóról.

Sok gyereket nem, vagy nem „csak" az éhség hajt Csaba testvérhez és a lelkes nevelőkhöz, hanem az is, hogy folytatni szeretnék tanulmányaikat. A továbbtanulás alatt azonban nem feltétlen a diploma megszerzése értendő, hanem az érettségiig való eljutás, néhány esetben pedig a nyolc osztály befejezése. „Került már be ide az utcáról olyan fiúcska is, akinek tizenkét éves kora ellenére még nem volt ceruza a kezében" – meséli Csaba testvér. Jól érzékelteti a helyzet súlyosságát, hogy például csak az alcsíki régióban – ami a legkisebb a régiók között – tizenöt község hetvenöt gyereke nem tudja folytatni a tanulmányait azért, mert üres a szülők zsebe.

Az otthonok finanszírozásának alappillérei az adományok, a keresztszülőséget vállaló támogatók rendszeres hozzájárulásai a gyerekek neveléséhez, valamint a felajánlott egy százalékok. Van, aki hoz egy zsák lisztet, egy kosár almát hoz, míg más húsz tonna szalámival vagy egy teherautónyi fagyaszott pizzával ugrik be. Utóbbi esetekben a gyermekotthonokban Erdély szerte a szalámit is szalámival eszik a gyerekek és a csapból is pizza folyik. A felajánlott egy százaléknak – pontosabban két százaléknak, mert Magyarországról és Romániából is lehet utalni az alapítvány számlájára – köszönhetően pedig már több otthon nőtt ki a földből, így a kovásznai, Pest megyében a Csobánkai – itt ugyan nagyban lassítja az előrehaladást, hogy Csaba testvér román állampolgársággal nem intézkedhet olyan szabadon, mint Erdélyben – vagy az éppen épülő Csíksomlyói.

A csíksomlyói házat szeptemberben fogják átadni, és közép- valamint felső iskolás diákokkal töltik majd meg. Ezáltal a program teljesen le fogja fedni egy gyerek életének minden szakaszát a pár hónapos kortól a diploma megszerzéséig. A támogatás felfelé való kibővítése nem jelenti azonban azt, hogy ez a terület eddig érintetlen lett volna. Kolozsvárott már működik egy ház, ami huszonnyolc egyetemistának ad otthont, emellett az alapítvány egy másik lakást is kapott a városban egy idős nénitől, amit hamarosan megkezdi működését.

A „székelyföldi rózsadombon" februárban kezdődtek meg a munkálatok, az épületet a Csíki Magánjavaktól kapta meg az alapítvány. Ez olyan „bónuszépítkezés" volt – mesélik mosolyogva az alapítvány munkatársai. Ugyanis pontosan az azt megelőző napon, mikor tudomásukra jutott, hogy megkapják az ingatlant, vettek egy házat Gyergyószentmiklóson. De ha már így alakult, a munkálatok mind a két helyszínen elindultak. Somlyón most még vezetékek lógnak ki itt-ott a falból, és lecsüngő villanykörték nehezítik meg a folyosókon való közlekedést, de pár hónap múlva már az ajtók előtt festékes vödrök helyett iskolatáskák fognak sorakozni, az iskolások pedig birtokba vehetik a négy-ötfős szobákat, amelyeknek az ablakaiból kipillantva a csíki hegyeken pihentethetik meg tanulás közben elfáradt szemeiket.

A gomba módra szaporodó otthonok és iskolaházak működésének jobb megszervezettsége érdekében az intézményeket régiókba kívánják szervezni. Somlyó lesz az egyik regionális központ. Dávid Balázs elmesélte, hogy az általa igazgatott székelyföldi régióban harminchét iskolaház és hat otthon mellett hetedikként épül a mostani ház háromezer négyzetméteren tizenegy szobával, udvarral, focipályával „indulásképpen" – teszi hozzá. És ezek a számok nemcsak leírásuk, hanem már kimondásuk pillanatában is folyamatosan változnak, mert valamelyik kollégának mindig eszébe jut egy-egy kihagyott község, ahol ugyan megindultak már a munkálatok, de az intézmény még nem került bele a gyermekmentő program vérkeringésébe. Emellett a kilencven gyereknek otthont adó szovátai házat is bővítik, itt egy tizenkét szobát tartalmazó házzal egészítik ki a meglévő lakrészt, az új szobákban – amelyek mindegyikéhez külön fürdőszoba is jár – az idősebb gyerekek fognak lakni.

Gyimesközéplok legnagyobb településrészében, a Hidegségben a gyerekeknek a nagy távolságok és a farkas- veszély miatt mindig korábban kell hazaindulniuk a napköziből. A Gyimes völgyének egy éve bentlakó otthona is van, amelyet az egykori magyar vasút utolsó, legkeletibb megállóhelyéül szolgáló állomás felavatása utáni napon szenteltek fel. Az itteni csángók a gyimesbükki huszonegy gyereket befogadó intézmény vezetőjét, Ciobotaru Györgyöt csak „Árva" Gyurinak hívják, így ismeri őt mindenki. Az ezeréves határ mellett, a gyimesi hegyek völgyében húzódó falu hét-nyolc kilométer hosszú, a meredek hegyekkel övezett településnek ez az egyetlen egy utcája van. Nehéz itt az élet, a hegyoldalakon semmi sem terem meg. A szegénységen a helyi pap bácsi is igyekszik enyhíteni, így a gyerekeknek „nem csak tanácsot, hanem kalácsot is ad", segít, ahogy tud.

A hidegségi nevelőnő – miközben a gyerekek olvasókönyvében keresi ki a házi feladatot – azt meséli, hogy az iskolában a rosszabbul tanulókkal nem foglalkoznak eleget a tanárok, és ezért könnyen „benégyesednek", azaz tele szedik magukat rossz jegyekkel. A tavaly novembertől működő iskolaháznak köszönhetően a délutánjaikban a tanulásnak is helye van, nemcsak az utcán töltik el az időt, és ez az eredményeiken is tükröződik. „Árva" Gyuri azt szeretné látni, mikor megöregszik, hogy a doktor néni, aki kijön hozzá, a boltos, aki kenyérrel szolgálja ki, a postás, aki levelet hoz neki, mind az ő gyerekeik közül kerül ki, és itt maradnak ezek a fiatalok, nem költöznek majd el.

„Mi egyfajta protézist jelentünk a gyerekek számára" – meséli Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői otthon beindítója. Ez a protézis nem lesz soha olyan, mint egy igazi láb, de járni lehet vele. „Mi segítünk neked, te megerősödsz, és aztán segítesz anyukádnak". Csaba testvér azt vallja, hogy egy gyerek vérszerinti családját semmi nem pótolhatja, ezt a köteléket ápolni kell. A gyerekek bálványozzák a szüleiket, még ha azok bántották is őket – mesélik a nevelők, „várják azokat is, akik nem jönnek el". De ha eljönnek – még ha éppen egy frissen szabadlábra helyezett apa vagy egy Olaszországból hazajött prostituált anya is az illető -, akkor elvihetik a gyereküket a hétvégére vagy a vakációra.

Böjte atya szerint olyan az ő munkájuk, mint egy kirakós játék, amelynek darabjai a bajbajutott gyerekek, a támogatók, akik tudnak és akarnak is segíteni rajtuk, és a nevelők, akik szintén egy jobb élet lehetőségét szeretnék megadni nekik. Az alapítvány feladata annyi, hogy ezeket a darabkákat összepárosítsa. Ugyan bőven van még „keresnivalója" a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, de az eddig elért eredmény is rendkívüli, és óriási dolog, amikor vacsora közben Csaba testvér azt mondja nekünk, hogy ma este a bajbajutottak gyermekekből ezernyolcszáz meleg ételt eszik, megvetett ágyba fekszik le, és reggel jóllakottan indul el az óvodába, iskolába.

hetivalasz.hu