Felavatták az új gyermekvédelmi központot

Nyomtatás

ImageGyergyócsomafalván már elmúlt egy éve, hogy napközit működtet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – a szeretetet és egymásrafigyelést ebben az iskolai évben már új környezetben élhetik meg az idejáró gyerekek. Szombaton került sor az alapítvány által vásárolt épület felavatására.

„Nagyon fontosnak találom, hogy az itteni gyerekek a saját környezetükben találják meg az otthonukat, és ne kelljen elvinni őket messzire. Kisegítő központok ezek, bajban lévő családok számára, ahol nehezen megoldható gondok vannak. Mi nem akarjuk kiszakítani a családból a gyerekeket, csak átvállalunk néhány olyan funkciót, amit a család nem tud ellátni: délutáni tanítást, kerti munkálatokat, főzicskélést, játszást” – fogalmazott Böjte Csaba atya a délutáni napközik létrehozása kapcsán.
ImageAhogy a szombati csomafalvi napköziotthon avatásán is említette, a délutáni foglalkoztató napközi nem gyermekotthon, nem von maga után semmi megvetni, lenézni valót azokkal a családokkal szemben, akiknek gyerekeik ide járnak. Ez a napközi azért jó és kell, hogy a gyerekek szabad idejüket ne tévénézéssel, internetezéssel és egyéb dologgal töltsék el, hanem felügyelet alatt legyenek, szokjanak egy közösséghez, legyen kötelességtudatuk, és még az iskola mellé tanuljanak is valamit.
A napközi a gyerekek második otthona
ImageGyergyócsomafalván 2009. október elsején jött létre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi programjának keretén belül a délutáni napközi, melynek működéséhez a helyi plébánia biztosított termet a régi, Maros-parti iskolaépületben. „A régi épület osztálytermének kifűtése gondot jelentett, a hosszan tartó ottmaradás is bizonytalan volt, ezért a Szent Ferenc Alapítvány egy kétszobás, konyhás ingatlant vásárolt Alszegben, amit a nyár folyamán felújítottunk, lakhatóvá tettünk. Az elmúlt egy évért  hálás köszönet a plébános úrnak a Maros-parti iskoláért, ugyanakkor hálánkat fejezzük ki mindenkinek, aki az új épület rendbetételében, berendezésében, felszerelésében részt vállalt” – fejezte ki köszönetét Bartalis Beáta, nevelő.
ImageElmondása szerint a napközibe jelenleg 19 gyerek jár, a legkisebb 5, a legnagyobb 14 éves. A délutánokat házi feladatok megoldásával, lecke olvasással, uzsonázással, közös programokkal, játszással töltik. A gyerekek különösen örülnek az új „otthonuk” melletti nagy udvarnak, a 7 áras terület remek hely a kinti játékoknak. „Ahhoz képest, hogy egy éve honnan indultunk el, nagyon sok minden megvalósult. Ez a ház az idejáró gyermekeknek a második otthona, és nagyon jól érzik itt magukat. Az ideális működéshez azonban még szükség lenne egy személyre, aki rendszeresen főz, mosogat. Jelenleg heti egy-két alkalommal főzünk, ilyenkor viszont egy nevelő nem tud a gyerekekre is felvigyzáni és a kályha mellett is tevékenykedni” – vázolja Beáta nevelő.
Arra a kérdésre, hogy a főzéshez honnan szereznék be az alapanyagokat, határozottan válaszol: „…egy zöldséglevesre mindig kerül hozzávaló”, és ismét hálálkodással említi a falubélieket, akik közül már sokan felajánlották segítségüket.
Pethő Melánia