Egy szovátai önkéntes beszámolója

Nyomtatás

Nagyon szép volt az a 16 nap, amit ott töltöttem. Először jártam Erdélyben. Tényleg tündérkert. Nemcsak a táj szép, az emberek is egészen mások, mint nálunk. Közvetlenebbek, nyugodtabbak, és nagyobb az összetartás is. 

 

Kedves Csaba testvér!

Nem tudom, emlékszik-e még rám, Molnár Csilla vagyok, Szovátán találkoztunk a nyáron, ahol önkéntes voltam.
Azért írok, mert szeretném Önnel megosztani az ottani élményeimet.

Nagyon szép volt az a 16 nap, amit ott töltöttem. Először jártam Erdélyben. Tényleg tündérkert. Nemcsak a táj szép, az emberek is egészen mások, mint nálunk. Közvetlenebbek, nyugodtabbak, és nagyobb az összetartás is.
Mielőtt Szovátára indultam, szólt Pál Marika, hogy misszió lesz Tusnád környékén, és szívesen magukkal vinnének, ha van hozzá kedvem. Persze örömmel beleegyeztem. Mindenképpen szerettem volna megismerkedni az erdélyi emberekkel, beszélgetni velük, és segíteni nekik. Úgy gondoltam, a misszió erre tökéletesen alkalmas lesz, s mivel még nem vettem részt missziós zarándokúton, már vártam.
Szovátán töltött első napomon aztán úgy alakult, hogy Torockón nagyobb szükség van rám a gyerekek táboroztatásánál. Így hát két erdélyi önkéntessel 25 gyemeket táboroztattunk 10 napig azon a gyönyörű helyen. 14 kislánnyal voltam egy szobában, a fiúkkal pedig a másik két önkéntes. Az első néhány nap nem volt könnyű, a gyerekek nagyon elevenek voltak, de 2-3 nap alatt belerázódtam. Néhányszor szigorúnak kellett lennem, de nagyon a szívemhez nőttek a gyerekek. Reggelenként ébresztettem őket, vittük őket az otthonba étkezni, fürödni, mostuk és teregettük a kis ruháikat, este pedig jóéjtpuszival köszöntem el tőlük.

Napközben kirándultunk a Székelykőre, a torockószentgyörgyi várba, játszottunk a parkban, megnéztük Ida néni népi magángyűjteményét, és egy kedves bácsi lovaskocsikáztatott minket, amit a gyerekek nagyon élveztek. Énekeltek is út közben. A torockói otthon vezetője, Márta irányításával lekvárevő versenyt rendeztünk a gyerekeknek. Mivel rajztanár szakos hallgató vagyok (most kezdem az utolsó évet), rajzoltam velük, ami jó gyakorlat volt számomra. Sajnos a nagyenyedi kórházat is meg kellett ismernem, mert két kislánnyal is történt baleset, nagyon aggódtam is értük, de hála Istennek rendbe jöttek. Mindennap beadtam a gyógyszert, amit a doktornő adott.
Szovátán már egy kicsit más volt, csak segítettünk a nevelőknek. Vittük őket fürdeni a tóhoz, meg a játszótérre. Torockón abból a szempontból volt jobb, hogy mindent mi csináltunk, amit én élveztem.

Nehezen jöttem el a 16 nap után, sírtam is az induláskor. Jó volt szeretetet adni és kapni. Csodás érzés volt amikor egy-egy gyermekkéz simult a tenyerembe, vagy amikor a legnagyobb játék közepette odafutottak egy ölelésért, vagy egy pusziért. Jövőre szeretnék visszamenni 1 hónapra.

Úgy érzem, hasznos és tanulságos volt ez a 16 nap. Hálát adhatok Istennek, hogy nekem van családom, otthonom, ételem, ruhám, egészségem, s ami a legfontosabb, szeretet. Remélem, átadhattam valamennyit ezeknek a gyermekeknek. Lelkileg sokat gazdagodtam. Sokminden átértékelődött bennem, egyes dolgok fontosságukat veszítették, míg más dolgok fontosabbá váltak.

Most olvastam ki a Kevesebb pátoszt és több áldozatot! című könyvét, néhányszor sírtam rajt, de nagyon tetszik.

Bízom benne, hogy még találkozunk, és esetleg elkísérhetem Önt egy misszióba.
A következő emailhez csatolok Önnek néhány torockói és szovátai képet.

Szeretettel és tisztelettel: Molnár Csilla

Somogyaszaló, 2006. szeptember 3.