Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjait

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_csabatestverdij21.jpgBöjte Csaba OFM, Papp László és Szabó Ákos katolikus papok, valamint Nagy Éva Vera iskolanővér részesült idén kitüntetésben. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjkiosztó gáláját április 10-én tartották a kolozsvári alsóvárosi (kétágú) református templomban. A koronavírus-járvány miatt csak a díjazottak és az őket laudálók szűk köre volt jelen.

A gála elején Széman Péter, az EMKE elnöke köszöntötte a díjazottakat.
Gróf Kun Kocsárd-díjban részesült Böjte Csaba ferences szerzetes. A laudációt a Magyar Örökség díjjal és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szijártó István egyetemi docens, az MTA köztestületi tagja írta. Az elismerés átvételekor Böjte Csaba OFM ferences szellemben csak annyit mondott, hogy ő a helyén van, és azt a munkát, feladatot végzi, amit a jó Isten rábízott.
Nagy István-díjat kapott Nagy Éva Vera Boldogasszony-iskolanővér, zenetanár, karnagy, a Kodály Zoltán szellemiségében több évtizeden át kifejtett fáradhatatlan zenepedagógiai, karnagyi, valamint kiemelkedő, önzetlen oktatói tevékenységéért. Őt Sárközi Sándor piarista paptanár méltatta. Elhangzott: Éva Vera nővér elöljáróival egyeztetve Erdélybe költözött munkatársával, Czakó Gabriellával együtt, hogy önkéntes tanárként éljenek és dolgozzanak az elszigetelt kistelepüléseken élő magyar családok, gyermekek körében. A Felső-Nyárádmente eldugott falvaiban végzett missziójukból nőtt ki a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar.
Az EMKE kiváló közművelői elismerő oklevelet ítélt oda többek között Papp László római katolikus papnak a vallásos zeneművek sikeres népszerűsítéséért, a marosvásárhelyi Mustármag közösségben végzett lelki, evangelizációs, kulturális, szociális szolgálata elismeréséül. Papp László 1999 óta a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium lelkiigazgatója.
Szintén kiváló közművelői elismerő oklevélben részesült Szabó Ákos vajdahunyadi római katolikus lelkész a magyar szórványközösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenységéért és támogatásáért. 1995-ben szentelték pappá. Kézdivásárhely-Kantán volt segédlelkész, majd Miklósváron lelkész, 2006 óta vajdahunyadi plébános.
A díjátadót hagyományosan az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalakulása (1885. április 12.) évfordulójához legközelebb eső hétvégén tartják. A díj Venczel Árpád szobrászművész Parasztmadonna című alkotásának kicsinyített másolata; valamint egy oklevél, Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező munkája.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Bodó Márta
Magyar Kurír