Motorostúra indul Böjte Csaba árvaházáért

Nyomtatás

ImageSzékelyföldi és magyarországi motorosok segítenek a dévai és a szovátai árvaházat működtető Böjte Csaba ferencesrendi szerzetesnek, méghozzá úgy, hogy augusztus 22-én túrát szerveznek. Az ado­mány: egy tank benzin ára, amelyből bentla­ká­sos kollégiumot létesítenének Gyergyószentmiklóson.

2005-ben kezdődött, amikor az akkori magyar kormány jókora pénzösszeggel járó magas állami kitüntetést kívánt átadni Böjte Csaba ferencesrendi szerzetesnek, ezt ő – a 2004. december 5-ei szavazás miatt – visszautasította. Bújdosó Janó nevű magyarországi férfi úgy gondolta, mégiscsak segíteni kellene valahogy, a több millió forintnyi összeget pótolni, összeszedni, átadni: adományozni.
Egy tanknyi üzemanyag
Ezért a Born to be Wild magyarországi motoros életmódmagazin hasábjain felhívást intézett az ország bikereihez: egy tanknyi benzin árát kellett összedobni, és azt közös túra keretében eljuttatni Dévára, Böjte Csaba árvaházához. A felhívás sikeres volt: a második túrán – romániai rendőrségi felvezetéssel – már körülbelül 480 motor lépte át a határt és dübörgött Déva felé. Az életreszóló élmény hatására 2007-ben is folytatódott a rendezvény, majd tavaly megtörtént a nagy áttörés: a magyarországi menethez erdélyi klubok is csatlakoztak. Idénre megváltoztak a dolgok: a székelyföldi motoros klubok és baráti társaságok felvállalták a szervezés romániai részének adománygyűjtő oldalát és a már dévaiként elhíresült túra célpontja sem Kőműves Kelemen városa lesz.
Célpont: Gyergyószárhegy
2009. augusztus 22–23-án Gyergyószárhegyre indul a DÉVA V. motorostúra, amelynek egyik szervezője ifj. Pállfy Béla székelyudvarhelyi fafaragó. A rendezvényeket a gyergyószárhegyi Lázár-kastély melletti ferencesrendi kolostorban tartják, Böjte Csaba gyermekmentő tevékenységének egyik helyszíne pedig a helyi Kájoni János gyermekotthon (www. gyergyo­szekigyerekek.com). Gyergyóban sikerült megvásárolni a régi városi szülészet épületét, azt újítanák fel bentlakásos kollégiumnak, ezáltal 150–200 gyereknek tudnának szállást biztosítani, akik a helyi középiskolában folytathatnák tanulmányaikat, magyar nyelven. A felajánlások összege most is egy tank benzin ára. Az adományokat csak a helyszínen, a regisztráció alatt gyűjtik (tulipános láda)! Nincs bankszámla, senki sincs megbízva a pénz összeszedésével.
Marosvásárhelyről is indulnak
Augusztus 22-én reggel Marosvásárhelyről is indul szervezett csapat azok számára, akik segíteni szeretnének Böjte Csaba árváin, részt szeretnének venni az idei dévai túrán és nem egyedül kívánnak utazni. A túrát a Plum Brandy Bikers MC tagjai vezetik és felügyelik, a szervezett motorozás előnye a társaság mellett a fokozott biztonság. A túrázni vágyók, illetve pénzt vagy játékot adományozni szándékozók a 0745-315427 (Steinie, Plum Brandy Bikers MC, Secretary) telefonszámon érdeklődhetnek. Az árvaház minden résztvevőt megvendégel egy esti meleg étellel (22-én) és egy hideg reggelivel (23-án). A szervezők kérik a résztvevőket, a nevet és az indulási helyszínt feltüntetve előre jelentkezzenek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Vasárnap reggel 7-kor ébresztő, 9.30-ig csomagolás, és reggelizés, búcsúzás, visszaindulás.
Csíki Hírlap