Csaba atya új leányotthona

Nyomtatás

ImageKolozsváron felavatták a Szent Kláráról elnevezett otthont. Hátrányos helyzetű lányok élhetnek itt egyetemi éveik idején. A házat egy kolozsvári asszony adományozta a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítványnak.

 

– Tessék bejönni, ez az én ágyam, ez a szekrényem, majd tv is lesz, egy kicsit kicsi, de az enyém.

Máthé Magdolna immár 18 éve él a Szent Ferenc Alapítványnál, három éve jött a dévai otthonból Kolozsvárra, egyetemre.
– A legtöbben tőlünk kerültek ki, a mi intézeteinkből, de olyan más gyerekek is kérték a felvételüket, fiúk, lányok, akik valamilyen okból bajban vannak. Például 9 gyerekes családnak a lánya, vagy félárva gyerek, hát zörgettek, s mi befogadtuk – mondta a Híradónak Böjte Csaba ferences szerzetes.
Böjte atya 1993-ban kezdte el befogadni a szegény sorsú gyerekeket. Ma kétezer nevelt gyermeke van 50 településen. Mindegyiküket a tanulásra buzdítja. Csak Kolozsváron 40 egyetemistával büszkélkedhet.
– Azért nagy dolog, hogy ne csak a gazdagok számára legyen nyitva a tanulás lehetősége, hanem az egyszerű, szegény ember gyermeke is boldogulhasson, haladhasson – fogalmazott Csaba testvér.
A fiatalok boldogulását szolgálja az új leányotthon is, Orosz Jolanda adománya. A házat norvég diákok segítségével hozták rendbe.
– Pénzt gyűjtöttünk a ház felújítására, ugyanakkor bútorokat, ruhákat hoztunk, évente kétszer, háromszor jövünk, hogy a diákokkal találkozzunk, és segítsünk –meséli egyikük, Sáre Mirjam
Böjte atya szerint a lényeg az, hogy a fiatalok anyanyelvükön tanuljanak tovább, nem baj, ha nem kitűnő tanulók, de becsülettel végezzék el a főiskolát.
Duna TV