Sokan kérdezgetik, hogy a mai felbolydult világban van-e létjogosultsága a játéknak? Annyi gond, baj van a világban és akkor nekünk miért kellene játszanunk?

Gondolom, hogy kétezer évvel ezelőtt is rengeteg gond, éhínség, háború volt és Megváltónk mégis hosszú éveket, mint gyermek töltött el köztünk ezen a földön. Szeretem magam elé képzelni, hogya gyermek Jézus odaáll édesanyja elé, és megkérdi: „Anyu, kimehetek játszani a gyerekekkel?” És ipi-apacs, már csattog is a kergetőző gyermekek meztelen talpa Názáret poros útjain! „Kis Jézus, kivagy ütve! Most te vagy a hunyó!” – kiáltják a gyerekek kórusban. „Most te kell, hogy megkeress bennünket!” És a nagy Isten az előle elbújt gyermekeket pajkosan keresi a kétezer évvel ezelőtti játszótéren.  Csodálatos!

Sajnos mi gyakran megfeledkezünk arról, hogy Krisztus nemcsak példát adott a játékos gyermekké váláshoz, hanem ezt parancsban is adta mindannyiunknak: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába!” Igen, Jézus Krisztus arra kér mindannyiunkat,hogy maradjunk meg pajkos, vidám, jókedvű gyerekeknek!

A nevelőimet én nagyon sokszor biztattam, bátorítottam, hogy merjenek, akarjanak játszani a rájuk bízott gyerekekkel. Magam is sokszor – mindig, mikor megtehetem – játszom a kicsikkel, nagyokkal egyaránt. Azt tartom, hogy annyira nem lehet sietni, hogy egy tréfa, egy vicc, vagy egy szeretetteljes élcelődés ne férne bele egy találkozásba.

A legszebb játék, melyet az egyik síró kislány tanított, nagyon megtetszett, és azt bármikor sok-sok kacagás közepette el lehet játszani!  Karácsonyi szünet volt. Ilyenkor talán még jobban fáj a gyermekeknek a magány. Én odamentem az egyik szomorú kislányhoz, olyan 5-6 éves volt – sajnos hozzá sem jött el senki – huncutul rámosolyogtam és kérdem: „Jössz játszani?”  Egy árva gyermektől soha nem kell azt kérdezni, hogy mi a gond, mert gond az van, és minek ráirányítani a figyelmet a sebekre, azokat olyan könnyű elkaparni! Felcsillant a csöpp gyermek szeme, és azt mondta: „Játsszuk azt, hogy te megtalálsz!”

Nagyra kerekedett a szemem, mert sokféle játékra gondoltam, de erre nem! Az az igazság, hogy mi felnőttek még a játékot is szeretjük elkomplikálni; muszáj belevinnünk valami okos, tanító, fejlesztő, fontoskodást, lehetőleg sok drága kellékkel, nagyon komplikált szabályokkal, mert mi ugye mindenkinél okosabb felnőttek vagyunk!  Milyen igaza is van ennek a kislánynak! Bújócskát, fogócskát sokszor játszottam gyerekekkel; végül is ott is az a cél, hogy megtaláljuk azt, akit kergetünk, keresünk!  Hamar kitaláltam a szabályokat, ölbe kaptam a kislányt, feldobtam jó magasra egy párszor, és közben örvendeztem, hogy jé, milyen jó, hogy én őt, megtaláltam! Ő meg gurgulázva kacagott és próbálta elkapni a biztonságos kikötőt jelentő nyakamat. Persze én nem hagytam. Örömömben, hogy megtaláltam, még egy párszor jó magasra feldobtam, majd pihegve átöleltem. Az árva kislány, kit karácsonykor senki nem keresett, és telefonon sem hívott fel,kacagott, kacagott, majd mosolyogva megkérdezte: „Te is boldog vagy, mert megtaláltál?” Milyen egyszerű játék!

Az évek elmúltak, a kislányból nyugodt, szép édesanya lett. Nekem nem sikerült megoldani az ő gondját a szüleivel, de sikerült játszva, kacagva átsegíteni életének ezen a nehéz, súlyos időszakán. És ha most találkozunk, még ha nem is dobom fel kacagva, eljátsszuk, hogy milyen jó, hogy mi egymást ezen a földön megtaláltuk!

Igen, a játék nem oldja meg a gondokat, nem ad kenyeret, ruhát, meleg szállást a rászorulónak, de ad néhány felhőtlen szép percet, órát, s ezek a vidám, örömteli pillanatok erőt, önbecsülést adnak, átsegítenek a gondok, bajok mocsarán! A fűszer nem táplál, de nélküle a mindennapi étel nagyon ízetlen, és fogyaszthatatlanná válik! Merjük megfogni egymás kezét, merjünk játszani!!

Szeretettel,

Csaba testvér