Irgalmasság Vasárnapja!!

Nyomtatás

A jó Isten Irgalmasságáról elnevezett nagyteremi házunkban ünnepeltük meg, Irgalmasság vasárnapját, a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság Évének a kezdetét!! Isten áldását kérem Bajkó Évára, az ő drága munkatársaira és gyermekeire, amiért ilyen csodaszép ünnepet szerveztek!! A jó Isten is örömét lelte e szép ünnepben, talán ezért is időzítette az idei év első, ragyogó szép napja erre a rendezvényre!! A csodaszép tavaszi napsütésben, sokan eljöttek a gyermekek hívó szavára és a nemrég elkészült szép lefödés alatt papokkal, lelkészekkel együtt, közösen hálát adhattunk annak az Istennek, aki nem csak szabályokat, törvényeket adott, hanem Jézus Krisztusban megmutatta végtelen irgalmas arcát!! Az Irgalom háza, nem csak az Isten irgalomból született, hanem a gyermekek, mosolya, jókedvű kacagása, a tanulásra, munkára, imádságra szentelt minden egyes perce, az Irgalmas Isten jóságát hirdeti!!

Hálával és szeretettel gondolok drága támogatóinkra Darvas Kozma atyára aki a házat, telket adta, a nyárádtői plébániára, Neszmélyi Athénére, ki az első nagyobb összeggel az építkezést elindította és mindazokra kik adományukkal, munkájukkal, bölcs okos tanácsukkal a gyermekeink segítségére voltak, vannak!! Köszönetet és hálát adok, annak az irgalmas Istennek nevében, ki minden pohár vizet számontart és túlcsorduló szeretettel vissza is fizet, minden jótevőnknek!!  
Csaba t.b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_5177.jpg