Nagy- nagy tisztelettel gondolok az édesanyámat ápoló kórházi nővérekre, kik végtelen alázattal, szakértelemmel tették, teszik nap mind nap a dolgukat a kórházba!!
Imádságos szeretettel köszönöm munkájukat László Edina szép soraival!!

Isten fizesse, mindazok munkáját kik édesanyámat ápolták!

Csaba t.

László Edina
Megszólít az éjszaka

Ülök a széken a nővérpult mögött.
Kattog az óra a vízcsap fölött.
Rápillantok, hajnal fél három van.
Talán van még egy pöttyös túró rudi a táskámban.
Van.
Már csendes az osztály.
A gyógyulni vágyók nyugovóra tértek.
Álmukban, talán démonjaikkal küzdenek,
S egy szebb holnapot remélnek.
Némi horkolást, furcsa köhögést mégis észreveszek.
Így az óránkénti ellenőrzésre is hamarabb megyek.
A folyosón, a félhomályban állva,
Furcsa, de jóleső érzés kerít hatalmába.
Hányféle ember, hányféle történet?
Egy hang szólít hirtelen!
- Vigyázz, ne ítélkezz!
Mindegyikük cipeli azt a bizonyos keresztet.
Van, ki könnyebben viseli az életterhet.
Van, ki összeroskad,
A megoldhatatlannak tűnő életfeladatok alatt.
A folyosón végigmegyek.
Nem ítélkezek.
Amit tudok, megteszek.
S bár érzem, hogy nemsoká máshová vezet az Élet,
Most itt vagyok, teszem a dolgom.
A magam módján segítek.
Minden szobába benyitok.
Képzeletben, mantrámat mormolva én is gyógyítok.
Emberként, emberekhez szólok.
Gondolatok útján kapcsolódok.
Benned van az erő! - üzenem,
Hogy túljuss a fájdalmakon, félelmeken,
A kilátástalannak látszó helyzeteken,
A rendszer által rád kényszerített szerepeken.
Terápiákon, gyógyszereken!
Benned van az erő!
Használd hát!
Hogy tested, lelked, elméd homályát
Ismét fény járja át!
Azt kívánom neked,
Hogy találd meg újra!
Az öngyógyító, Belső Mestered!