"Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból** Lk 16,9
Merjünk nagylelkűek lenni! A pénz az ördög ganaja mondja Szent Ferenc atyánk. A trágya ha egy halomban van, csak bűzlik, de ha verejtékes munkával szétterítjük a földekre, akkor az táplálja a növényeket! Ugyanígy a pénzt nem érdemes tartogatni, nagylelkűen be kell fektetni a szeretet örökre megmaradó szép műveibe!!
Előttem van Albert atya, 1989-ben ö Kolozsváron szolgált a ferences templomban, nagylelkűen engem a nemrég kinevezett Széki templom plébánosát felkeresett és mikor látta, hogy milyen kopott a kis falunk temploma, a zsebébe nyúlt és egy nagyobb összeget adott, hogy vegyek festéket a bútorzatra, szőnyegeket a templomra.... Nekem, nekünk abban az időben, a kommunizmus alatt nagyon sokat jelentett Albert atya nagylelkű gesztusa! Ő már rég elment, de ez a nagylelkű tett, azóta is oly sokszor imára kulcsolja a kezemet, és elmondok hálás szívvel érte egy - egy fohászt!!
Tegyünk jót amíg megtehetjük!
Szeretettel,
Csaba t.
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát.
Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget?
Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.
Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt:
Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat.
Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8