„Dicsőítsétek meg tehát Isten testetekben!”

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_122208644_3347877131933157_5447993386808868882_o.jpgAbban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Szent Lukács könyvéből (Lk 20, 27-40)
Elmélkedés:
​Nincsen túlvilág. Az, amit mi túlvilágnak nevezünk az az eredeti, igazi világ. Isten világa az igazi világ, ami miatt Isten létbe hívott minket.
​Csak hogy az ember olyan akart lenni, mint az Isten, és teremtett magának egy Isten nélküli világot. Tehát ami az Istenen túl van, az a túlvilág, vagyis amit az ember alkotott magának.
​Az Úr Jézus beszél az evangéliumban Nóéidejéről, vagy Szodoma és Gomora népéről is, akik ettek, ittak, vettek, vásároltak, házasodtak… és az a bizonyos nap váratlanul érte őket. Mi abban a bűn, hogy ettek, ittak, házasodtak, vásároltak? Az, hogy mindezt Isten nélkül tették… és végük a pusztulás… „Isten nem a holtaké…”
​Viszont a földi életünk egy megkezdett örök élet… Isten életével átitatott élet. „Akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek - mondja az apostol -,mindent tegyetek az Isten dicsőségére” (1Kor 10, 31). Mert „nem vagyunk a magunkéi” (vö. (1Kor 6, 19). „Dicsőítsétek meg tehát Isten testetekben!” (1Kor 6, 15) „Hiszen – az Úr Jézus szava szerint - mindenki érte él.” Vagyis nem magunknak, még akkor sem, ha „arisztokrata papok” vagyunk, akár csak szadduceusok…
Anaklét testvér