Szent Mihály böjt - 8. nap
A Jelenések könyve (Jel 6, 1-9)

Láttam, amint a Bárány felnyitott egyet a hét pecsét közül; és hallottam a négy élőlény egyikét, amint mennydörgésszerű hangon így szólt: »Jöjj!« És láttam egy fehér lovat, a lovon ülőnek íj volt a kezében, és megkoronázták, ő pedig diadalmasan kivonult, hogy győzzön.

Amikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam a második élőlényt, amint így szólt: »Jöjj!«Kijött egy másik, tűzvörös ló, és a rajta ülőnek megengedték, hogy elvegye a békét a földről, és hogy egymást öldössék. Egy nagy kardot adtak neki.

Amikor a harmadik pecsétet fölnyitotta, hallottam a harmadik élőlényt, amint így szólt: »Jöjj!« És láttam egy fekete lovat; és a rajta ülőnek kezében mérleg volt. A négy élőlény között egy hang hallatszott, amely így szólt: »Két mérő gabona egy tizesért, és háromszor két mérő árpa egy tizesért; de a bort és az olajat ne bántsd!«

Amikor a negyedik pecsétet fölnyitotta, hallottam a negyedik élőlény szavát, amint így szólt: »Jöjj!« És láttam egy fakó lovat; és a rajta ülő neve Halál, és az alvilág követte őt. Hatalom adatott neki a föld negyed része fölött, hogy öljön karddal, éhínséggel, halállal, és a föld vadállataival.

Az Apokalipszis négy lovasa, a háború, a betegség, az éhínség és a halál megtestesítői, a végítélet egyik előjeleként szerepelnek a Jelenések könyvében. Sok titok van a világban, melyre nem tudjuk a biztos választ, gondolhatunk a Szentháromság, vagy a Megtestesülés titkára, szemléljük, csodáljuk, de értelmünk fényénél nem vagyunk képesek átlátni, annak mélységes lényegét megérteni. Ilyen a Mysterium Iniquitatis - A gonoszság titka is. Látjuk, érezzük a gonoszság gyilkos jelenlétét, de nem értsük pontosan, hogy miért engedi meg az Isten, hogy ezek a lovasok útra keljenek és pusztítsanak.


Földig borulva, alázattal én megpróbálom kifejteni a magam véleményét. A szabadakaratú ember mohó, kapzsi, hatalomra tőr. Gyűjt, sikereket ér el, és egyre nagyobb lesz. Mi mindig építjük azt a bizonyos tornyot és egymásnak feszülve próbáljuk társainkat felülmúlva, a másik tornyát ledönteni! Ha rajtunk múlna, az egész földet leaszfaltoznánk, és nagy terepjárókkal újabb és újabb élvezeteket keresve mindent letaposnánk. Hiába gyűjtünk, fontoskodunk, rohangálunk, mert ez nem tesz igazán boldoggá minket, mert az Úr a tű fokán túl vár, ott van a mennyország, az örök boldogság. Az ember magától nem tud kicsi, alázatos, egyszerű lenni, a szeretet mellett döntve embertársával békében élni, az egyetlen maradandó, lényeges érték mellett dönteni. A kudarcok, a veszteségek, a testi, szellemi, lelki fenyegető veszélyek közepette látjuk világosan, hogy mi az a kincs, amelyért érdemes mindent eladni, - akárcsak az evangéliumban szereplő kincskeresőnek - csak, hogy az a miénk lehessen. És ez a kincs az örök életünk. "Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?" Mt 16,26

Bármilyen furcsán is hangzik, a nagy szenteket leszámítva, minket embereket csak ezek a borzasztó lovasok képesek rávezetni az emberhez méltó életre, rádöbbenteni a földi élet mulandóságára és az örök élet, az üdvösségünk mindenek feletti fontosságára. Egy erdélyi ferences, Lukács István, P. Mansvét (1892–1958) élete során több mint 500 népmissziót tartott, még 1938-ban mondta, hogy a világ úgy elindult a bűn útján, hogy csak könnyben és vérben fog megtisztulni. A világháború lovasai szörnyű pusztítást végeztek, de a vérből, könnyből talpraállt szüleink, egymás kezét megfogva, alázattal imádkozva újraépítettek egy lakható világot, melynek sorsa most a mi kezünkben van.

Félve, remegve, de bizalommal mondom, hogy Isten teremtményei ezek a lovasok is,