Húsvétvasárnap, 2017 Déva

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_Husvet-tortenete.jpgÉlő szentmise közvetítés Déváról Húsvétvasárnap, 2017 április. 16.- án délben 12:00- tól (román idő szerint).  

A szentmisét bemutatja: Csaba testvér

 

 

 

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Nem hiszem, hogy Isten annyira elbújna, hogyha tiszta szívvel keressük, ne tudnánk rátalálni. Aki őszintén, tiszta szívvel keres, az nem tévedhet el nagyon. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2017. december 17. vasárnap, Lázár és Olimpia napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten a szeretet

Furcsa, mikor egy kisgyermek koravénként él, furcsa, mikor egy idős nő tinédzserként öltözködik, viselkedik. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube