Bővebben: Az örök élet reményévelSzeretettel várlak, gyere örvendjünk együtt Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának, szent Húsvét ünnepének!!

Az örök élet reményével, kívánok áldott Húsvéti ünnepet, 

Csaba t.

 

Bővebben: Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitásaVirágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Bővebben: Nagyböjtben forduljunk Krisztus felé!Böjte Csaba ofm és a kolozsvári Szent Klára kollégium lakói Szolnokon a Belvárosi Katolikus rendházban.

Bővebben: Tudsz beszélni az érzelmeidről?Böjte Csaba ofm előadása, valamint a Műegyetemi Katolikus Közösség és a kolozsvári Szent Klára Kollégium lakóinak közös koncertje.

 

Bővebben: Mit jelent szabadnak lenni?Krisztus forradalmárjai vagyunk!! Győzzük le a bűnt, a rosszat szeretettel, jóval!!

Szeretettel megosztom a budapesti ferences templomban tartott nagyböjti elmélkedést!!

Kisebb testvéretek a szeretet forradalmában, 

Csaba t. 

Bővebben: Ha bűnbánatot tartasz, megtisztulsz!Polgárdiban működik egy kis napközi otthona a Szent Ferenc Alapítványnak, nagyböjt szent péntekét a gyermekekkel töltöttem!! Együtt, a helybeli hívekkel keresztutat jártunk, majd a szentmisében emeltük lelkünket Urunkhoz Istenünkhöz!!

Szeretettel,

Csaba t. 

 

Bővebben: Nagyböjtben lelkileg is szülessünk újjá!Csaba testvér elmélkedése Kisvárdán.

Bővebben: A pedagógusok kezében van a következő évszázadok kulcsa!Nagy megtiszteltetés volt szólni 2018 február 24-én Budapesten közel két ezer pedagógushoz!! Nem szónoki túlzás, azt állítani, hogy a jövő a pedagógusok kezében van! Megvagyok győződve, hogy a holnapot meghatározó gyermekek, fiatalok képzése, formálása, nevelése mindennél fontosabb!! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Bővebben: Böjte Csaba gondolatai világunkrólKérdések, válaszok melyek mindannyiunkat érintenek?!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Mindannyian árnyékból és fényből gyúrt lények vagyunk, mindenki érzi magában a sarat, a marék port, amelyből született, de érezzük magunkban Isten leheletét is, a Szentlelket, amely vezet, mozgat, alakít bennünket.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2019. május 25. szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Sok, szép, új dolog...

Ha egy biciklivel közlekedem, aztán beülök egy autóba, nem tagadtam meg a közlekedést, hanem gyorsabbá, kényelmesebbé tettem.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube