Áldott kezeK

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_IMG_5461_2.jpgHugóm, Katika kezei között édesanyám bennünket felnevelő áldott keze, fáradtan lehanyatlott! Ki tudná megmondani, hogy hányszor mosott, főzött ránk ez a drága kéz 78 év alatt? Ki tudná megmérni, hogy hány tonna édességet, cukorkát, gyümölcsöt osztott ki az árva gyermekek között, hány kis ruhácskát, cipőt próbált fel, az ég minden tájáról összesereglett bajban lévő, otthonunkon ajtaján kopogtató csöppnyi életeknek? 

 

Előttem van ahogy a téli hidegben kis konyhája ablakába összegyűlő madárkáknak reszkető kezével morzsolja az ennivalót!! Hányszor láttam naponta hosszú órákon keresztül szent kezében a rózsafüzért, mikor ránéztem, mindig mentegetőzött, mind ki rósz fát tett a tűzre: "kicsit leültem, pihentetem a lábamat", Igen édesanyám mondtam neki mosolyogva,  mert jó volt tudni, hogy pihenés közben naponta elmondja értünk, nagy családjáért a négy koszorú rózsafüzért, és ez olyan hátszelet biztosított a Szent Ferenc Alapítványnak, mivel bátran útra kelhetünk, hogy az unokákért csodákat tehessünk a kollégáimmal!
Ez a kezet mely mindig simogatott, adott, jóra intett, most, december 18-án Krisztus születésének ünnepére készülve átadjuk az örökkévalóságnak! 
O milyen csodálatos hinni az örök életben, a feltámadásban, abba, hogy ez a kéz újból megfog simogatni bennünket!! Milyen vigasztaló a mi Urunk Jézus Krisztus tanítása: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." Édesanyám szerette az Istent, szerette az Ő drága parancsait, és én hiszem, hogy Jézus Krisztus aki, az Ő nevében adott minden pohár vizet számontart, helyettünk megfogja szorítani édesanyám drága kezét! 
Gyermeki szeretettel,
Csaba t.