Árkoson megnyílt az anyaotthon

Örömmel írom le, hogy az Árkoson a Fő u, 85 szám alatt, az Irgalmasság Anyja oltalmába helyezett anyaotthon megnyitotta a kapuit. 

 

Kedves Testvérek!

Örömmel írom le, hogy az Árkoson a Fő u, 85 szám alatt, az Irgalmasság Anyja oltalmába helyezett anyaotthon megnyitotta a kapuit.

Máté Mária Magdolna, Teréz nővér vezetésével megérkeztek a kedves-nővérek: Réti Emese, Pacifika nővér, Sándor Zsófia, Margit nővér, Román Enikő, Regina nővér. Mind a négyen szakképzett betegápolók, fiatalok, kedvesek, nagyszerűek, és főleg nagy-nagy örömmel jöttek haza, hisz mindannyian Erdélyiek.

December elsején déli kezdettel, főtisztelendő Tamás József segédpüspök úr szentmisét mutatott be a megfogant életért, s azokért, akik önzetlenül felvállalták az élet szolgálatát Árkoson. Szép szentbeszédben bátorított, buzdított. A nővérek örömére, a szentmisére a környékbeli papság, és a hívek közül is sokan eljöttek, annak ellenére, hogy nem volt meghirdetve.

A jelenlévők együtt ebédeltek, s meghallgatták a kedves Dr. Kovács Zita, a Pro Vita Hominis alapítvány elnöknőjének a beszámolóját, a ház eddigi tevékenységéről. A svájci adományokból épült ház, a doktornő által vezetett alapítvány tulajdona, melyet átengedtek a kedves nővéreknek, hogy az alapítók szándékai szerint, a Szent Ferenc Alapítvány segítségével működtessék.

Két telefonszámon is el lehet érni a nővéreket: 0726-552679, és a 0267-373536. Isten kegyelmével, a közeljövőben bővebben is beszámolok erről a szép kezdeményezésről.

Szeretettel, Csaba t.