Böjte Csaba: egy-két dolgot addig is bevállalhatnánk!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_9939763_nagy.jpgSokféle hozzászólás érkezett a Szent István-tervhez. Meglepően sok, és sokféle! Arra gondoltam, hogy május elejéig várjunk a javaslatokkal, addig gyűljenek... és akkor megint gyűljünk össze Csíksomlyón (én május 4-5 körül gondolnám) és vegyük számba az igényeket is, de a lehetőségeket is.

Fontos, hogy legalább az elején egyszerű, könnyen megvalósítható terveket tűzzünk magunk elé, melyet el is érünk, és melyek örömmel, sikerélménnyel tölthetnek el.
Szerintem egy-két konkrét dolgot addig is, májusig is bevállalhatnánk! Mi, a Szent Ferenc Alapítványtól, a Szent Lászlóval bevállaltunk egy nagy tavaszi takarítást, 18 helységben körbejárok, és lelki, szellemi megújhodáshoz bátorítanánk az embereket. Amúgy, szerintem belülről kezdődik az újjászületés.
Persze, nem csak lélek az ember, ezért jó lenne a környezetünket is megszépíteni. Gondolom, hogy egyeztetni lehetne a városi és megyei tanácsokkal, hogy adjanak teherautót, és április első szombatján – ha jó idő lenne – szervezhetnénk egy nagy Tündérkert-akciót. Szépen, az Erdély.mán keresztül, a Mária Rádiót is bevonva meghirdetnénk, hogy aki akar csatlakozzon. Összegyűjtenénk a szemetet, a tavalyi gazt, megnyesnénk a fákat, bokrokat, ültetnénk újakat. Mindenki erre a célra szentelné ezt a szombati napot, ott ahol él. Gondolom, hogy iszonyú mennyiségű szemét gyűlne össze. Mi mostanig is csináltunk magunkban ilyen megmozdulásokat, de gondolom, ütősebb lenne, ha közösen állnánk neki. Mi megszervezzük 63 helységben, a gyerekeink meghívnák a többi gyereket is, és már csak ebből lenne egy nagy erdélyi akció.
Jó lenne ha ennek a tavaszi nagytakarításnak kitalálnánk egy jó jelszót, szimbólumot. Valaki lerajzolhatná stilizáltan az Év Fáját a templom körvonalával... Meg lehetne szólaltatni kertészeket, tájépítőket – például a felcsíki Macalik bácsit, aki nagy gyógynövénygyűjtő –, hogy tanácsokkal, jó ötletekkel támogassanak. Ilyen irányban jövő héten minden nap kellene legyen egy felhívás a honlapon. A vállalkozókat pedig arra biztathatnánk, hogy ők egy kis bográcsossal legyenek a dolgozó csapatok segítségére. Hátha meglátnák a reklámlehetőséget ebben az akcióban.
Szerintem ránk is fér a hosszú tél után egy ilyen nap, talán sokunknak jól is esne egy kis mozgás a friss levegőn. Ismerkedés, munkaközbeni tere-fere... Csak lenne jó idő!
Kellene egy kis csapat, mely a szervezési, koordináló munkát felvállalná!
Szeretettel,
Csaba t.