Adjuk meg a Császárnak ami a Császáré!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_444_319_b.jpgIstennek legyen hála, néhány házunk engedélyeztetése ezen a héten is sínre került. Sokan kérdik, hogy miért szorgalmazom, hogy mindenik háznak legyen neve, pecsétje és minden papír meglegyen úgy ahogyan azt a román törvény előírja, akkor mikor úgyis olyan keveset ad az állam a gyerekeinknek? A válasz egyszerű, a mi Urunk Jézus Krisztus világosan megmondta: "Adjátok meg a Császárnak ami a Császáré és Istennek, ami az Istené!"

Mi magyarok rebellis nép vagyunk és bennünket különösebben irritálnak a "különféle császárok meg császárkák", de fontos, hogy megértsük, hogy erős központi hatalom nélkül csak ellenőrizhetetlen helyi kiskirályok, bandák játékszerévé válhatunk. Mitől lesz, lehet erős a központi hatalom? Attól, hogy komolyan vesszük, tiszteljük még ha sok-sok folt is van rajta, és természetesen attól is, hogy a kivetett adókat, juttatásokat beszolgáljuk. Jól felfogott érdekünk, hogy áldozatok árán is a demokrácia eszközeit felhasználva ellenőrizzük, működtetjük azt az államot melyben élünk. Mindig is voltak, lesznek csúcsragadozók, olyanok akik tetszik nem tetszik körbe járnak és a maguk részét az állampolgároktól elveszik. Ha az állam gyenge, akkor maffia jellegű bandák fognak védelmi pénzeket gyűjteni, a maguk részét akár erővel is elvenni. Kenyában, Szomáliában, de mindenhol hol a központi hatalom megrokkan és gyenge, Afganisztánban, Irakban mindenütt azt látjuk, hogy fegyvert ragadó szabadcsapatok gyakorolják pillanatnyi kényük-kedvük szerint a hatalmat, robbantanak, embereket rabolnak, azaz nem demokratikus eszközökkel akarnak hatalmat gyakorolni.... Szörnyű látni, hogy sok afrikai államban a "ministránsok" fegyverrel védik a templomokban szentmisére összegyűlt híveket, mert az állam gyenge és nem tud rendet, békét tartani az országban. Nekünk tisztelnünk kell a választott hatalmat, az adókat be kell fizessük, hogy a "megválasztott nagyfiúk" tudják fenntartani a maguk rendcsináló szerveit, tudják működtetni az országot. Csak a mi együttműködésünkkel, segítségünkkel képesek rendben tartani, kivilágítani az utcáinkat, városainkat és azokban a békés, nyugodt munkához, élethez szükséges fegyelmet garantálni.
A demokráciát áldozatok árán is fenn kell tartani!! Állampolgári feladatainkat vállaljuk, és reméljük, hogy más is ezt teszi, mindannyiunk jólfelfogott érdekében!!
Kisebb testvéri alázattal,
Cs.t.