Mennybemenetel ünnepére mindenkit szeretettel meghívunk az 1000 dél-erdélyi leány találkozójára!
Minden évben megrendeztük a mennybemenetel ünnepét fent a várban. Sajnos, a várat kezdte az üzleti élet belakni, így ott már egy szabadtéri szentmisét eléggé bajosan lehet megszervezni.
Megyünk-e atya Magyarországra, holnap reggelizni? – kérdeztem magától értetődő egyszerűséggel. A kedves atya előbb hallani sem akart arról, hogy átlépje a határt. Messze van, nincs útlevél – hangzottak a kifogások. Szívem ma nagyon furcsa érzéssel telt el, amit szívesen megosztok veletek. 
Sokszor sokat írok a gyermekekről, és ez így
van jól, mert ők a mi szemünk fénye. Egy örömteli esemény kapcsán most úgy
érzem, hogy be kell mutatnom azokat is, akik a háttérben, papír halmok között
végzik a munkájukat, a romániai bürokrácia sokszor nagyon zegzugos útvesztőiben.
Milyen törékeny, kicsi egy hópehely, de ha
sok van belőlük, akkor hordozni tudnak akár egy felnőtt embert is a sítalpakon.
Az összefogásban óriási erő van. Sokszor mi, kisemberek, úgy érezzük, hogy a
körülöttünk lévő gondok, bajok számunkra túl nagyok, nehezek, erőnket meghaladják.
A kovásznai ház az összefogásban lévő hatalmas erőt szimbolizálja, mely
megszülte a Szent Ferenc Alapítvány háromszéki nagyon szép, egészséges,
kényelmes otthonát.
Megrázó volt látni a tíz-tizenkét év alatti
gyereket összebújva, dideregve sírni. Az anyukának egyetlen kérése volt,
csukjuk be az ajtót, mert bejönnek a patkányok. A gyerekeket otthon hagytuk, de
nekem nehezen csúszott le a torkomon a szilveszteri vacsora. Másnap elmentem
hozzuk, és elhoztam az év első szentmiséjére mindnyájukat.
Szeretettel nézek vissza a 2006-os évre. Szívemben
nagyon sok a hála és a köszönet. Úgy gondolom, hogy minden gyengeségünk,
ellenére – mely végül is esendő mivoltunkból fakad – a szebb világ építésében Isten
partnerei tudtunk lenni ebben az évben is.