2017. augusztus 18. - Péntek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_7406_2.jpgEgy fiatal férfival beszélgettem, aki cserélgeti a munkahelyeit, barátait, mert "nem ez az igazi"! Azt mondtam neki, hogy ha a kedvesével jön, nem esketem meg, mert bár harminc éves, képtelen lehorgonyozni és hűséges lenni a saját döntéseihez! Így nekem nem szabad engednem, hogy alap nélkül az oltár előtt örök hűséget esküdjön egy lánynak, aki naivan bízik benne, és azt gondolja, hogy a házassági eskü szövege, a "jóban - rosszban" a fiú számára is ugyanazt jelenti mint neki!
A mai ember ki van szolgáltatva a saját vágyainak, hangulatának, oda van vetve a saját érzelmeinek, mint a csont a kutyák elé! Mást sem lehet hallani, mint: nincs kedvem, nem tanulok, nem megyek tovább, kilépek ebből a kapcsolatból, beadom a felmondásomat! Az embernek vannak vágyai, érzelmei, hangulata, de az ember mindez mögött van! Az elmélkedésed csendjében barangold be önmagadat, mint egy virágos mezőt csodáljad a benned lévő virágokat, de a szívedben burjánzó gazt is fedezd fel! Önmagad feltérképezésével lassan felismered a lelkedre nehezedő komor felhőket, a csalóka hangulatokat, melyek jönnek mennek, megérted vágyaid  szétjárását, és azt is, hogy nem kell folyton etetni az érzelmeinket, mert elszemtelenednek, és mint az elkapatott gyermek, követelőzővé válnak! Arra biztatlak, hogy megfontoltan dönts, és aztán kitartóan menj tovább, téged csak az alaptalan félelmeid és a buta délibábok tántoríthatnak el a célodtól!
Életünkben mindig van "rossz", s ha mi ilyenkor tovább állunk, akkor lassan olyanok leszünk, mint a szélkerék, mely minden kis fuvallatra elmozdul! A férfi megkeresi a helyét, mérlegel, dönt, és döntéséhez, ígéretéhez ragaszkodik! Tudnod kell, a becsületes felnőttek világában van egy mértékegység: egy ember, egy szó!
Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: A vállalt gyermeket fel kell nevelni!
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: "Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?" Jézus ezt felelte: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek?
Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza."
A farizeusok azonban erősködtek: "Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?"
Jézus kijelentette: "Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem a paráznasága miatt - és mástn vesz el, házasságtörést követ el."
Erre a tanítványok megjegyezték: "Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni." Jézus így válaszolt: "Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!"
Mt 19,3-12