2017. november 19. – Évközi 33. vasárnap

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_IMG_1173.jpgSzent Erzsébet csak néhány évet kapott, de azokat nagyon jól kamatoztatta, ma éppen itt Torontóban készülünk a Szent Erzsébet búcsúra! Döbbenetes, hogy mennyire elterjedt ennek a jókedvű, életerős fiatal nőnek a tisztelete! Szent Ferenc, csak hírből ismerte, de levetette a ruháját és megkérte rendtársait, hogy vigyék el Erzsébetnek ajándékként! Bármerre megyek a nagyvilágban, minden templomban ott ragyog Szent Erzsébet mosolygós, vidám arca, ahogyan jósággal lehajol a bajban lévőkhöz!
Sokszor mondtam, hogy jót tenni jó, de nem csak jó jónak lenni, hanem ahogyan Szent Erzsébet életéből is látjuk, nagyon jó befektetés is, mely megmarad az örök életre! Jézus ma arra biztat, hogy becsülettel kamatoztassuk a ránk bízott napokat, éveket! Eláshatod magad semmittevéssel, értelmetlen lötyögéssel egyik üzletből ki, a másikba be, parttalan csevegéssel vagy az interneten való kószálással ronthatod az idődet, de tudnod kell, hogy a rád bízott napokat, éveket Isten számon kéri! Mire használod ki a legdrágábbat, a te életedet!? Marad valami mögötted, kamatoztatod a te szellemi, lelki, fizikai talentumaidat? Mit csináltál ma, az elmúlt héten, 2017-ben?
Nem tudod sem a napot, sem az órát, gondolkozzál el, vajon általad mit szeretne adni Isten a te családodnak, népednek, az emberiségnek?! Számtalan út van előtted, te döntesz, hogy merre veszed a lépteid! Merülj le a mélybe, mint az igazgyöngy halász, és hozd fel azokat a gondolatokat, tudományos, művészi alkotásokat, melynek csak te lehetsz a szülőanyjuk! Lépj rá a cselekvő szeretet útjára, szervezd, irányítsd a jóra embertársaid útját! 
Indulj el most!!! Kövesd alázattal Szent Erzsébetet, és te magad is szent leszel!
Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: Torontói Szent Erzsébet, 2017 nov. 19.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30