2017. december 25. – Urunk születése – Karácsony

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_maria-es-a-gyermek.jpgGyertek hozzám mindnyájan! Mt 11,28
Végtelen erővel fordít maga felé, vonz a karácsonyi Kisded! Választhatod önmagad magányát, de útra is kelhetsz a templom felé, hol ma az oltáriszentségben ugyanaz az Isten fog megszületni, a kenyér színében, mind aki karácsony estéjén emberé lett!! A templomod betlehemi barlang, az oltár, a jászol, és te légy a jó pásztor, köszöntsd, imádd az Istenedet!! Ne keményítsd meg a szívedet, ne állj ellen hívásnak!! Gyere a pásztorok, a napkeleti bölcsek példájára induljak el a templomba, induljak el Jézus Krisztus felé!! 
Szeretettel,
Csaba t. 
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik. 
Lk 2,15-20