2018. január 25. - Csütörtök

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_IMG_7094.JPGSzent Pál apostol megtérése
Jézus nem csak összegyűjti az apostolait, nem csak évekig készülnek a feladatokra sok-sok okos szövegeléssel, ők nem csak barátkoznak, tervezgetnek egy korsó bor mellett, hanem mindjárt meg is nevezi a feladatot és küldi az aratásba a kiválasztottakat: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Mk 16,15 
Jézus nem aprózza el a munkát, nem részletezi vég nélkül a feladatokat, egyszerűen az egész világot akarja és annak minden teremtményét! Milyen jó lenne, ha bennünket is átjárna ez a hatalmas jézusi lendület, bizalom, bátorság, erő! Eltelt kétezer év, sajnos bár mérhetetlenül több eszköz, technika, lehetőség áll a rendelkezésünkre, mi mégsem merünk, nem tudunk ilyen bátor célokat megfogalmazni, határozottan magunk elé tűzni, pedig Európa léte, a nyugati kereszténység jövője a tét!
Krisztus ugyanaz ma is, mind kétezer évvel ezelőtt, ugyanúgy bátorít, küld, és egészen biztos, hogy ma is ugyanazzal az erővel, bölcsességgel, hatalommal áll mellettünk, és az elénk állított feladatok, célok sem kisebbek! Minden generációnak újból és újból rá kell találnia az élő evangéliumra, s meg kell tanulnia járni is a bölcs szeretet, az irgalmas jóság útján! lelki kincseinket nem hagyhatjuk egyszerűen egy végrendelkezéssel utódainkra, azokat meg kell szülni, és bölcs szeretettel az örök életre vezető utat örömeit, nehézségeit meg kell mutatni nekik!! Munkára fel!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Gyermekeink Székelyhídon a jótékonysági bálban.
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18