„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
A létért való küzdelem, lépten-nyomon megtalálható a szentírásban is! Jézus nem azt mondja, hogy dőljünk hátra, majd ő az angyalokkal piros szőnyeget terít elénk és trombitaharsogás közepette méltóztassunk bevonulni a mennyek országába! Nem, nem ezt mondja, hanem azt, hogy nekünk is küzdenünk kell a létünkért! Ez a szír, föníciai asszony imádkozik, alázattal kér Jézustól segítséget, és döbbenetes, de Jézus nemet mond! Az asszony nem adja fel, bölcsen, alázatosan zörget újból, kér, és kérése meghallgatásra talál! 