2018. december 15. – Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_E1571.JPGA tanítványok kérdeznek, Jézus válaszol!! Milyen jó, hogy olyan Istenünk van, akivel párbeszédet lehet folytatni! Én merek-e tudok-e kérdésekkel fordulni Uram Istenem felé? Hiszem-e, hogy a kimondott szó nem csak ember és ember közé képes hidat verni, hanem az ég és a föld közé, a teremtő és a teremtmény közé is? Hiszem, hogy az imádság csendjében képes az ember és a Istene egy asztalhoz ülni, és párbeszédet folytatni!? Ha hiszem, akkor alázattal, de kitartó határozótsággal kezdjem el, mert az ki a fülemet adta az maga is képes meghallgatni bennünket, és az aki a nyelvemet adta, az képes megszólítani a lelkiismeretem által engemet is!! 
Az imádság útján járva, szeretettel, 
Csaba t. 
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.  
Mt 17,10-13

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Mindannyian árnyékból és fényből gyúrt lények vagyunk, mindenki érzi magában a sarat, a marék port, amelyből született, de érezzük magunkban Isten leheletét is, a Szentlelket, amely vezet, mozgat, alakít bennünket.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2019. május 25. szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Sok, szép, új dolog...

Ha egy biciklivel közlekedem, aztán beülök egy autóba, nem tagadtam meg a közlekedést, hanem gyorsabbá, kényelmesebbé tettem.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube