Gál Kinga lett az Európai Néppárt egyik alelnöke

b_300_300_16777215_00_images_stories_Hirek_Gl_Kinga_EP.jpgGál Kinga erdélyi származású magyar politikus, négy gyönyörű gyermek édesanyja, sok szeretettel gratulálok, bölcs és igen kemény, kitartó munkájával elért eredményéhez!! Hiszem, hogy nem hiába választották meg, mert dolgozni fog a mi nevünkben is!!  

Imádságos szeretettel, 

Csaba t.

 

Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán csütörtökön, Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője a néppárt egyik alelnöke lett.
A szavazáson a magyar politikus 370 voksot kapott, így egyike lett az Európai Néppárt 10 alelnökének, akik a következő három évben segítik a szerdán újraválasztott Joseph Daul EPP-elnök munkáját.
„Én ezt nagy sikernek tartom, ez a győzelem nem rólam szól, ez a Fideszről szól, és én nagyon örülök, hogy be tudtuk bizonyítani országnak-világnak, hogy igenis elfogadottsága van a Fidesznek az Európai Néppártban”
– mondta Gál Kinga az eredményhirdetést követően az MTI-nek.
Véleménye szerint a néppárton belül is egyre inkább az őszinte szavakra van szükség. „Végig azzal kampányoltam, hogy a hitelességnek, az őszinte hangnak és a felelősségnek van itt az ideje” – fogalmazott a politikus, kiemelve, hogy fontosnak tartja az olyan néppárti értékek védelmét, mint a család, a keresztény gyökerek és az empátia.
A kongresszus újraválasztotta az EPP főtitkárának a spanyol Antonio López-Istúrizt, és a néppárt eddigi kincstárnoka, a német Christian Schmidt is megőrizte tisztségét.
A Fidesz–KDNP-nek és a kormánynak is elismerés
Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő szerint Gál Kinga megválasztása az Európai Néppárt alelnökévé a Fidesz–KDNP-nek és a kormánynak is elismerés.
Szájer József az MTI-nek telefonon azt mondta, Gál Kinga alelnökké választása azt mutatja, hogy a Fidesz fontos része a közös európai néppárti politikának. Hozzátette: ez egyben a magyar kormány teljesítményének elismerése is, amelyet az elmúlt években nyújtott akár a gazdaságpolitika, akár a migrációs politika területén.
www.mno.hu