A Szentatya Banglades lakosságáért fohászkodott

ImageXVI. Benedek pápa a vasárnapi Angelus-imádság előtti beszédében arra kérte a hívőket, hogy nyújtsanak támogatást a ciklon által sújtott területek lakóinak. 

 

 

A Szentatya részvétét fejezte ki a bangladesi áldozatok hozzátartozóinak, majd erőteljes felhívást intézett a világ híveihez és arra buzdította őket, hogy együttérzően támogassák a fedél és élelem nélkül maradt lakosságot.

Az Úrangyala-imádság előtt a pápa beszédében a vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódott, melyben többek között a világ végének eljöveteléről, emberek közötti viszályokról és természeti katasztrófákról esett szó. A Szentatya Jézus szavait idézte, aki arra biztatta tanítványait, hogy ne féljenek, hanem küzdjék le a nehézségeket, ellentéteket, sőt még az üldöztetést is, bizalommal és a belé vetett hittel.
„A szeretetben megélt hit a korunkban az egész világon terjedő nihilista szemlélet igazi ellenszere" – idézte a pápát az Asianews. Ezzel a hittel rendelkeznek az életüket a szemlélődésnek és imádságnak szentelő szerzetesek is, akikről az Egyház november 21-én emlékezik meg.
Az Angelus-imádságot követően két fontos, aktuális történésre hívta a figyelmet a pápa. Jordániában aláírtak egy aknák felszámolásáról szóló megállapodást. A november 18-án történt másik jelentős esemény Antonio Rosmini, olasz pap boldoggáavatása volt, „aki a szeretet erényét annak minden formájában magas fokon gyakorolta".
Magyar Kurír