Kössük Jézus Krisztushoz az életünket!

ImageA Budapesti Városmisszió egyik csúcspontja volt a péntek esti szentmise, amelyet Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mutatott be a Gellérthegyen.


A szentmise elején Camillo Ruini bíboros köszöntötte a megjelent zarándokokat. XVI. Benedek pápa különleges küldöttje így fogalmazott: „A Budapesti Városmisszió, amelynek keretében ma a reménység napját ünnepeltük, és amely holnap a jövő napjával ér véget, nagy ajándék számunkra, amelyet az Úr adott nekünk. (…) Konkrétan ez a remény bizonyossággal tölt el bennünket, hogy a Budapesti Városmisszió termékeny mag, amelyből állandó, tevékeny missziós elkötelezettség bomlik majd ki ebben a városban, ebben a főegyházmegyében és egész Magyarországon. Az Úr teljesítse be Szentlelke ajándékával ezt a reményünket és ezeket a szándékainkat!"
Christoph Schönborn bíboros, a szentmise főcelebránsa magyarul köszöntötte a híveket Szent Máté evangélista ünnepén, majd Erdő Péter bíboros is ehhez az ünnephez kapcsolódva kezdte homíliáját, melyet az alábbiakban adunk közre.
Eminenciás Bíboros, Pápai Követ Úr, Bíboros, Érsek és Püspök Urak, Kedves Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban Máté apostol meghívásáról hallottunk. Ugyanezt a történetet említi Márk és Lukács evangéliuma is, de ott ők Mátét, Jézus későbbi tanítványát még eredeti nevén, Lévinek hívják. Ha városmissziónk első napján a tékozló fiúról szóló példabeszédet olvastuk, a mai estén ugyanezt a nagyszerű igazságot egy konkrét esemény keretében a gyakorlatban szemlélhetjük.

 

Jézus Lévit, a vámost foglalkozásának gyakorlása közben, a vámhivatal asztalánál szólítja meg. Jézus nem vár arra, hogy leendő tanítványai meghallják a hírét és megkeressék őt, hanem a foglalkozásuk gyakorlása közben szólítja meg őket. Nem is a szabadidejükben, nem is a családi körben, hanem mai szóval a munkahelyen. A halászokat, Pétert, Andrást, Zebedeus fiait a háló mellől hívja el. Sőt, Szent Pált is, aki éppen a keresztények üldözésén fáradozik - mintegy hivatásszerűen -, ebben a tevékenységében szólítja meg a damaszkuszi úton. Lévi meghívása talán inkább ehhez az utóbbihoz, Saul megszólításához fogható. A vámosok Jézus korában gazdag, de megvetett embernek számítottak. A közvélemény, különösen pedig a vallásos emberek szemében tisztességtelen foglalkozást űztek, hiszen Izrael fiaitól hajtották be a nem éppen szerény adót a pogány megszálló hatalom javára. Palesztina lakossága egyébként azokban az évtizedekben nem volt különösen tehetős. Mondhatnánk úgy is, gyakran nyomorgott. Maga Szent Pál rendez gyűjtést a Palesztinában élő szegények részére az antióchiai, a kis-ázsiai és a görögországi keresztények között (vö. 2Kor 8,1-20; ApCsel 11,30; 1Kor 16,1-4; Róm 15,25-28; 2Kor 9,1-5; ApCsel 24,17). És ezeket a személyeket adóztatják az idegenek javára a vámosok, mégpedig úgy, hogy közben maguk is igencsak meggazdagodnak. Nem véletlen tehát, hogy a vámos kapcsolata Istennel, a vámos kapcsolata Jézussal valami egészen különleges felhangot pendít meg. Maga Jézus mond példabeszédet a farizeusról és a vámosról, persze nem akármelyik vámosról, hanem arról, aki a templomban hátul megbújva ki meri mondani szívében: „Istenem, irgalmazz nekem, szegény bűnösnek". Egy másik vámos majd Zakeus lesz, aki, ha nem is jut még el a bánatig, de valami megrendül a szívében, mert fára mászik, hogy láthassa Jézust. Amikor pedig Jézus betér hozzá (Lk 19,8) így kiált fel: „Íme, uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette". Ez a vállalás Zakeus számára a megtérés jele. Az igazi bűnbánat (tesubah) azzal kezdődik a régi zsinagóga felfogása szerint, hogy az ember felhagy bűnös életével. Azután ki kell engesztelnie azokat, akiket megsértett vagy megkárosított. Természetesen ide tartozik az okozott veszteség megtérítése is. A leviták könyve szerint (Lev 5,20-24), aki a rábízott letétet hűtlenül kezeli, vagy a talált tárgyat letagadja, az köteles megtéríteni az eltulajdonított értéket és azon kívül még hozzáadni annak egyötödét a tulajdonos számára. Amikor a vámos Zakeus négyszeres kártérítést fogad, ezzel magát tolvajnak vallja, mert a Kivonulás könyve (Kiv 21,37) a közönséges birkatolvajt kötelezi négyszeres kártérítésre.

 

Csakhogy Lévi nem volt Zakeus. Amikor Jézus megszólítja, éppen zavartalanul űzi mesterségét. Meg is botránkoznak a farizeusok, mikor majd elmegy Lévi házába és asztalhoz ül vele. Nem is csoda, mert ha belegondolunk, itt hátborzongató dolog történik: Jézus nem a zelótákat, a kor forradalmárait bátorítja, hogy fegyverkezzenek szaporábban, de nem is kerüli el a magukat tisztáknak tartó emberek szokása szerint az emberi és társadalmi érintkezést a vámosokkal. De nem is azért megy el az otthonukba, hogy előkelő lakomán vegyen részt, és ezzel mintegy szentesítse ezeknek az embereknek az életformáját. Hanem Jézus - talán fizikailag is, de lelkileg bizonyosan - a szemébe néz a vámosnak, és azt mondja neki: „Kövess engem!" Jézus tehát nem kevesebbet akar, mint a vámos lelkét, a megtérését, az ő igazi boldogságát, sőt a hajdani vámos segítségét kéri a saját örömhíre terjesztésében. És abban a pillanatban, amikor Lévi erre a szóra felkel a vámtól, akkor már van miért ünnepelni. Erre a lakomára már nem csak Jézus, de a tanítványai is elmennek, mert a vendéglátó most már joggal viselheti a Máté nevet, mert belőle is Jézus tanítványa lett.

 

Ez a történet megvilágítja a mi utunkat is, amikor misszióra indulunk. Igazságosságot és szeretetet hírdetünk az embereknek a teremtő Isten és a megváltó Krisztus nevében, de a misszió során nem az a fő célunk, hogy zelóták módjára mielőbb rendbe tegyük evilág dolgait, hanem lelkeket keresünk. Mindenkinek a szívét és a lelkét. És nem az a módszerünk, hogy kemény büszkeséggel messze elkerüljük mindazok társaságát, akik valamilyen szempontból mások kifosztóinak, vagy a közösség hűtlen tagjainak látszanak. De a szívét, azt Jézus nevében és az ő megbízásából mindenkinek keressük. Hiszünk abban, hogy ha mi magunk tanítvánnyá válunk, és úgy mozdulunk Jézus minden világosan hangzó szavára, ahogyan Máté tette, akkor rajtunk keresztül Jézus akar és Jézus fog utat találni az emberek szívéhez, akkor missziónk látványai útján is Jézus veti rá mindent átható tekintetét városunkra és népünkre.

 

Zakeus vallomását Jézus így nyugtázta: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra... az emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett" (Lk 19,9-10). A szabadulás, a biztonság, az egészség - mert hát az üdvösség kifejezése mindezt magában foglalja - a maga legmélyebb valóságában akkor köszönt be itt a földön, ha az emberek szíve megváltozik. Ehhez a változáshoz pedig Jézus Krisztus szelíd hatalmára van szükség, amely igazságos és nagylelkű emberi tettek tanúsága útján járhatja át a világot. Egy ember megtérése is üdvösséget hozhat egy egész házra. Gyönyörűen láttuk mindezt a héten kapott személyes tanúságtételekben. Itt, Szent Gellért hegyén, ahol a nagylelkű és tudós olasz missziós püspök pogány elődeink kezétől vértanúhalált halt, a keserűségnek és az anarchiának egy szörnyű órájában, itt, ahol szobra ma is áldón nyújtja városunk fölé a keresztet, határozzuk el, hogy személy szerint Jézus Krisztushoz kötjük az életünket, az ő radikális szeretetének tanúi és követői leszünk, mert ő az, aki igazi reményt és jövőt ad nekünk.

 

Ámen

Forrás: Magyar Kurír/www.varosmisszio.hu

 

Image