Virágvasárnap- Palmarum

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_030.jpgUram nagy- nagy alázattal arra kérlek, hogy vonulj be az én életembe is, alaposan rendez át szívemben, gondolkodásomban mindent a te tetszésed szerint! Mesterem, életem kulcsát a te kezedbe teszem, mert bízok benned, s tudom, hogy a csodák földjén te biztos kézzel, lendületesen vezeted a gyermekeidet!

Csaba t.

 

 
 
VIRÁGVASÁNAP- PALMARUM
Máté Evangéliuma
21. fejezet Jézus bevonul Jeruzsálembe
1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, 
2 és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám!
3 Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. 
4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 
5„Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” Ézs 62,11 ; Zak 9,9 
6 A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 
7 odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. 
8 A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 2Kir 9,13 
9 Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!